Figyelmeztet a posta: eddig kell feladni a csomagot, hogy megérkezzen karácsonyig

Az idei karácsonyi csomagszezon erősebb a korábbi évekhez képest, a csomagok száma jelentősen meghaladja az egy évvel ezelőtti mennyiségeket - közölte a Magyar Posta.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Magyar Posta - a webáruházakhoz hasonlóan - már december elején jelezte, hogy 18-áig célszerű a csomagot feladni, hogy az garantáltan eljusson a címzetthez karácsonyig. A webáruházaktól kapott információk szerint a járvány miatt jóval több az online rendelés, és ezzel együtt a csomag is. Emellett a postákon is többen adtak fel csomagot a tavalyihoz képest, december első két hetében mintegy 15 százalékkal ugrott meg a feladott csomagok száma, a postai üzemekbe beérkezett csomagmennyiség pedig ebben az időszakban megközelítőleg negyedével nőtt.

A nagyobb csomagvolumen feldolgozását az újonnan indult telephelyek is segítik, köztük a november elején átadott Fóti Logisztikai Központ is jelentősen hozzájárult az eredményes feldolgozáshoz és kézbesítéshez.

A járvány miatt nőtt a csomagautomaták népszerűsége is. A Magyar Posta csomagautomatáinak leterheltsége a kiemelt karácsonyi szezonban 30-40 százalékkal magasabb.

Törőcsik Gergő, a Magyar Posta Zrt. csomagtermékmenedzsment igazgatója a közleményben elmondta, hogy népszerűek a csomagautomaták a városiak körében, hiszen könnyen elérhetők és megközelíthetők. A csomagok átvétele vagy feladása gyors és egyszerű, ráadásul érintésmentes. Azt tapasztalják, hogy idén az élelmiszerüzletek közvetlen közelében lévő automaták népszerűsége nőtt leginkább.

A csomagautomatákban jellemzően két munkanapig biztosított a csomagok átvétele, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ügyfeleik jellemzően 24 órán belül átveszik csomagjaikat, ami a mostani karácsonyi szezonban kiemelten fontos.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo