Fantasztikus siker, már olcsóbban kap hitelt Magyarország, mint a lengyelek

A választások óta jelentősen esett, sőt, valósággal zuhant a magyar államkötvények hozama, és a magyar kormány, pontosabban az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) úgy érezte, itt az idő learatni a babérokat. Nagy érdeklődés mellett eurós államkötvény aukciót tartottak, először a választások óta. Persze forintos államkötvények kibocsátására folyamatosan sor került az elmúlt szűk három hónap során is, sőt, az OTP is nagy érdeklődés mellett bocsátott ki eurós Tier 2 kötvényeket néhány hete, ami már előrevetítette a nagy érdeklődést.

2032-ben és 2037-ben lejáró euró kötvényeket bocsátott ki az ÁKK. A kibocsátási aukció során benchmark méretet (államkötvények esetében ez 1 milliárd euró összeget takar) hirdettek meg mindkét sorozatra, a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban 1,5-1,5 milliárd eurót bocsátottak ki. A portfolio.hu értesülései szerint 3,62 százalék, illetve 4,28 százalékos hozamon történt a kibocsátás, és az eredetileg felkínált 2x1 milliárdra 9,4 milliárd euró értékű ajánlat érkezett. Érdekes részlet, hogy a másodpiaci hozamokhoz képest prémium nélkül sikerült levezényelni a kibocsátást, ami szintén a rendkívül erős kereslet jele. Jellemzően pici hozamprémium mellett történnek a friss kibocsátások a másodpiaci hozamokhoz képest.

10 éves magyar és lengyel államkötvények felára a bund fölött
10 éves magyar és lengyel államkötvények felára a bund fölött
Fotó: Erstemarket

Ha már hozamok, akkor nem mehetünk el a forintos hozamok alakulása mellett sem. A 3 és 15 év közötti hozamok szinte tökéletesen belesimultak az 5 százalékos hozamszintbe. A 10 éves magyar forint állampapírok hozamfelára pedig tovább esik a hasonló lejáratú német állampapírokhoz képest. A historikus átlag 400 bázispontos felár, ehhez képest jelenleg alig több, mint 200 bázispontos felárral megelégszenek a befektetők, míg a lengyel állampapírok esetében 230 bázispont körül van a kockázati felár. (Erstemarket)

 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo