Falubankok mint falufinanszírozók

Tokaj városa azért bízta meg számlavezetéssel is a helyi takarékszövetkezetet, mert az megelőzőleg bizonyítani tudta: képes pénzügyi szervezőjévé, lebonyolítójává válni a település közműfejlesztési projektjének. Az integrált takarékszövetkezetek arra törekszenek, hogy valamennyi hazai kistérség gazdaságszervező bankjaivá váljanak: finanszírozzanak helyi csatornaépítéseket, vállalkozásokat, önkormányzati programokat.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Nem okoz problémát a takarékszövetkezeteknek, ha valamelyikük pénzügyi lehetőségei szerényebbek annál, hogy finanszírozni lennének képesek a csatornaépítésbe kezdő lakosságot, önkormányzatot. Arra ugyanis adottak a lehetőségek, hogy integrációjuk segítségével bekapcsolódjanak egymás projektjeibe, s arra is mód van, hogy a Takarékbank Rt.-t állítsák a vállalkozás mögé. Ezzel az eszközzel annak is elejét lehet venni, hogy az állami szabályozás hiányosságai miatti buktatókat elkerülhessék.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség jelenleg huszonkét közműépítési, csatornázási projektet finanszíroz, s amint azt Szőke Andrástól, a szövetség elnökétől a Piac&Profit megtudta, az elkövetkező években európai uniós indíttatásra szaporodhatnak az ilyen helyi vállalkozások. Bár az valóságos elvárása az EU-nak, hogy növekedjék a csatornázottság aránya, Szőke András úgy látja: az igazi inspiráció az elkövetkezendőkben is a helyi vállalkozások és önkormányzatok üzleti hátterű elképzeléseivel függ össze. Két aktuális példa is igazolja ezt, Kiskunmajsa térségében a puszta kellős közepén egy termálvizes közműberuházás valósult meg, amely egy vállalkozásnak, illetve a helyhatóságnak, s időnek utána a lakosságnak is elemi érdekévé vált. Egy másik alföldi településen, Cserkeszőlőn a polgármesternek sikerült rábírnia a vállalkozókat hasonló helyi fejlesztésre: idővel a fólia alatti növénytermesztésnek, sőt idegenforgalmi jellegű beruházásnak is megteremtődtek a feltételei.

A takarékszövetkezetek már 513 önkormányzatnak vezetik a számláját, s ahol ez a szoros kapcsolat eleve létezik a település és a pénzintézet között, ott a társulások szervezte korábbi és jelenlegi beruházásoknak finanszírozója is a helyi szövetkezeti pénzintézet. A szövetség – érvelt Szőke András – évek óta képviseli azt, hogy a kistérségek gazdasági alapú szerveződések. Az állam pénzközvetítő, elosztó szerepe pedig hamarosan szinte nullává válik, hiszen az Európai Unió oda akarja juttatni a támogatásokat, ahol felhasználják. Az integrált takarékszövetkezetek a kistérségek bankjává, helyi gazdaságszervező erejévé azzal váltak, hogy valamennyi kistérségben jelen vannak, s tényleges, teljes körű pénzintézeti szolgáltatást nyújtanak, kihasználva a helyi ismereteiket, s a helyben hozható döntések folyamatgyorsító szerepét. Ez az alapja annak is, hogy egyre nagyobb készséget mutatnak a helyi kommunális beruházások finanszíroztatása során az önkormányzatok a „kéznél lévő” bank szolgáltatásainak igénybe vételére. A kistérség mint közigazgatási és mint gazdasági egység is ezáltal válik elemi tényezővé, hiszen együttes és racionális érdek a közösen működtetett vízmű, szennyvíztelep, s ez utóbbi például ott, a helybéli fogyasztók javára termel biogázból áramot. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke Tokaj helyhatóságának döntésére hivatkozik, a világhírű bor városa azután bízta meg a számlavezetéssel is a helyi takarékszövetkezetet, hogy az eredménnyel szervezte meg, bonyolította le a település közműfejlesztési projektjének pénzügyi programját.

Nem csupán az egyes beruházások helyi finanszírozójaként jutott egyről a kettőre a takarékszövetkezetek szerveződése. Piacvezető a mezőgazdasági kistermelők és családi gazdaságok hitelnyújtásában is. Szőke András szerint ennek tudható be, hogy a 100 milliárd forintos állami garanciájú támogatott mezőgazdasági hitelnek, amelyet az ország EU-tagsága előtt kíván kihelyezni az agrártárca, mintegy 60 százalékát a takarékszövetkezeti szektortól vették fel a gazdálkodók.

Véleményvezér

Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo