Az állami költségvetés lyukainak betömködésére plusz 16 százalékos ÁFA bevételnövekedéssel számolt erre az évre a kormány. A terv teljesíthetőségét senki nem vitatta, az erre felkent Költségvetési Tanács (KT) sem. Bízhattak az európai rekord inflációban, a 4,1 százalékos kiskereskedelmi extraadóban. Mindennek dacára az emberek másképp döntöttek. Inkább spóroltak, a kiskereskedelmi forgalom látványosan visszaesett, valamint elindult a külföldi bevásárlóturizmus, vagyis ugyanazoknál a multiknál, mint nálunk, ugyanazok a termékek jóval olcsóbban megvehetők a határon túl. Hát miért ne ruccannának át az emberek.
Ezer milliárd forintos lyuk a költségvetésben
A hatalmas magyarországi infláció ellenére sem nőttek az állam ÁFA bevételei, ami azt mutatja, hogy az emberek nem akartak, vagy nem tudtak többet költeni a boltokban.
Véleményvezér
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.