Ezekre a határidőkre figyeljen, ha adójóváírást szeretne

Az idén kifejezetten hosszúra nyúló ünnepi időszakra való tekintettel a biztosítóknál és a pénztáraknál is szűkösebbek a határidők a tavalyi évhez képest. Bár a szerződéseket több helyen is még egészen az év utolsó napjáig befogadják, a díjfizetéseket általában érdemes még karácsony előtt elindítani, hogy időben beérkezzenek.

Pár napon is múlhat az adójóváírás

Az idei nyugdíj megtakarítások és a pénztári befizetések után jövőre már jár az adójóváírás.

  • Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, valamint az egészség- és önsegélyező pénztáraknál évi maximum 150 ezer forint,
  • a nyugdíjbiztosításoknál évi legfeljebb 130 ezer forint,
  • a nyugdíj-előtakarékossági számláknál évi maximum 100 ezer forint adójóváírás érvényesíthető,
  • két vagy három megtakarítási forma esetén évi 280 ezer forint a maximálisan igénybe vehető összeg.

A biztosítók többsége 12.31-ig még fogadja az újonnan indított szerződéseket, azonban ebbe már egy esetleges hiánypótlást is bele kell kalkulálni.

A biztosítók is hamarabb zárnak idén
A biztosítók is hamarabb zárnak idén
Fotó: Depositphotos

Vannak olyan biztosítók is, akik ennél korábbi határidőt adtak meg, és már csak néhány nap áll rendelkezésre a szerződés és a díj biztosítóhoz való beküldésére, ezáltal a jövő évi adójóváírás megszerzésére.

A postai befizetéseket általában érdemes még a karácsony előtti utolsó munkanapon teljesíteni, hogy a díj biztosan beérkezzen időben a biztosítóhoz. A bankkártyás fizetéseknél, illetve átutalásoknál pedig szintén célszerű 2-3 munkanapot rászámolni a díj lekönyvelésére. Van, ahol az adott napon belül az is számít, hogy hány óráig érkezik be a szerződés, illetve a díj – jelezték a Grantis szakértői.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo