Ezek az ország legvonzóbb megyéi és kerületei

Pest megye a legkedveltebb célpont az országon belül költözők számára, több mint 62 ezren érkeztek oda más megyékből vagy a fővárosból 2021-ben. A népszerűségi lista elején szerepel még Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Jelentős mozgás volt tavaly az országon és Budapesten belül a költözéseket tekintve az ingatlan.com legújabb, KSH-adatokon alapuló elemzése szerint, amely egyúttal ismerteti az idén november elején jellemző kínálati árakat a legnagyobb városokban.

Hova költöztek a legtöbben?

“Az állandó vándorlások alapján Pest megye volt 2021-ben a legkedveltebb célpont, ez azt jelenti, hogy több mint 62 ezren érkeztek ide másik megyéből vagy Budapestről. Igaz, több mint 46 ezren viszont elmentek Pest megyéből a fővárosba vagy másik megyébe. A tavalyi adatokból az látszik, hogy még mindig nagyon népszerű a budapesti agglomeráció” - értékelte az az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Pest megye után Budapestre, Borsod-Abaúj-Zemplénbe, Győr-Moson-Sopronba és Fejér megyébe érkeztek a legtöbben összesen 16-34 ezren. Az adatokból az is kiderül, hogy a megyéken és településeken belül összesen 461 ezren váltottak lakhelyet.

Budapesten belül majdnem 79 ezren költöztek el.

“A fővárosi adatok alapján látszik, hogy továbbra is a XIII., a XI. és a III. kerület számít a slágernek az odaköltözők szempontjából: a szóban forgó a városrészekbe 6184-7507-en érkeztek 2021-ben” - fogalmazott Balogh László.

A leghűségesebb megyék és kerületek

Az egyes megyékből indult költözések alapján kirajzolódnak 2021 leghűségesebb megyéi is. Az állandó lakhelyet váltó költözők közül a legnagyobb arányban (85 százalék) Győr-Moson-Sopron megyében találtak új otthonra a megyén belül.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo