Ez már nem tréfa, pár napon belül másodszor támad a GVH a Wizz Air-re

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Zrt.-vel (Wizz Air) szemben - közölte a GVH.

A tájékoztatás szerint a GVH a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.

A közleményben felidézték, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 2024. augusztus 3-án zárta le legutóbbi eljárását a Wizz Airrel szemben. A vállalkozás elhallgatta, hogy egyes csomagjainak részét képező "többletszolgáltatásokat" külön-külön is megvásárolhatják a fogyasztók, emellett pedig a szakmai gondosság követelményét sértő kereskedelmi kommunikációt folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás lényeges jellemzőiről. A GVH eljáró versenytanácsa a fenti jogsértések miatt több mint 307 millió forintra bírságolta a céget. A versenyhatóságnak ezen felül jelenleg is zajlik egy vizsgálata a Wizz Airrel szemben, mivel a cég feltételezhetően fontos információkat hallgatott el az utasok elől.

Bosszú, vagy valós hibák vannak a háttérben
Bosszú, vagy valós hibák vannak a háttérben
Fotó: Pixabay
A GVH most újabb versenyfelügyeleti eljárást indított, mivel gyanúja szerint a Wizz Air valószínűsíthetően nem tesz eleget a szakmai gondosság követelményének, mivel foglalási rendszere nem biztosítja a kiszámíthatóság, és a megbízhatóság érvényesülését a szolgáltatási díjairól szóló tájékoztatási gyakorlatában, ugyanis a különböző eszközökön - például két mobilon vagy mobilon és asztali számítógépen - elérhető azonos szolgáltatások díjai egyes esetekben eltérőek lehetnek - írják a közleményben.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo