Euró százmilliárdok jutnak kkv-beruházásokra

Az uniós tagállamok kormányai után az Európai Parlament (EP) plenáris ülése is jóváhagyta kedden a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) élettartamának meghosszabbítását és tőkeerejének növelését.

"Az EFSI új munkahelyeket teremtett és csökkentette az egyenlőtlenségeket" - mondta José Manuel Fernandes néppárti jelentéstevő. Udo Bullmann szociáldemokrata képviselő hangsúlyozta: "javítjuk, modernizáljuk és a szegényebb régiók számára könnyebben elérhetővé tesszük az alapot".

A tagországok nagyköveti szinten november elején ütötték rá a pecsétet a két uniós társjogalkotó, az Európai Parlament és a tagállami kormányokat tömörítő tanács közötti megállapodásra.

A 2015-ben útjára indított, eredetileg három évre tervezett beruházásösztönző intézkedéscsomagot 2020-ig hosszabbítják meg, amivel a várakozások szerint legalább 500 milliárd eurót tudnak majd mozgósítani.

A Juncker-terv lényege, hogy az unió büdzséjéből rendelkezésre bocsátott összegek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítse elő a multiplikátorhatást kihasználva, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba

Novemberi közlés szerint az EFSI eddig 49,6 milliárd euró támogatással több mint 250 milliárd eurót mozgósított az EU-ban. Az Európai Bizottság azt közölte, hogy ezen beruházásokból körülbelül 528 ezer kis- és középvállalkozás fog profitálni.

Itt az új 20 milliárdos hitellehetőség a cégeknek
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) mikro-, kis és középvállalkozásoknak szóló új hiteltermék elindítását jelentette be, összesen 20 milliárd forintos keretösszeggel. A Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció elsősorban olyan vállalkozások számára kínál beruházási célú finanszírozást, melyek méretükből, vagy életkorukból eredően a kereskedelmi banki piacról nem juthatnak hitelhez.
Az 502 igen szavazattal 125 ellenében, 19 tartózkodás mellett elfogadott új szabályok érelmében a beruházási célösszeg növelése által olyan nagy kockázatú, innovatív projektek kapnak támogatást, amelyek egyébként nem jutnának forráshoz. A befektetéseknek elsősorban a fiatalok munkába állását, a versenyképességet, a környezet és a klíma védelmét, a kutatás-fejlesztést, a fenntartható közlekedést, a kreatív és digitális ipart és a szegényebb uniós régiókat kell támogatnia.

A várhatóan január 1-jén hatályba lépő új szabályok szerint a regionális és helyi kezdeményezések érdekében az Európai Fejlesztési Banknak a kisebb projektek kiválasztását és ellenőrzését lehetőség szerint nemzeti fejlesztési bankokra kell bíznia.

 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo