EU: etikusabb magatartásra van szükség

Az Európai Bizottság elnöke szerint a stabilitási paktum betarttatásának érdekében az EU-nak „értelmesebb ösztönzőkre és szankciókra" van szüksége. Barroso szerint Európa helyes irányba halad a válság leküzdésében.

Első számú gyógymódként Barroso a költségvetések megszilárdítását és az Európai Unió összehangoltabb gazdasági kormányzását ajánlotta. Hangsúlyozta, hogy az Európa 2020 stratégiával összhangban az uniónak a versenyképességre és a növekedésre kell összpontosítania. Emlékeztetve arra, hogy 2011-re szigorúbb szabályozást dolgoznak ki, szorgalmazta a felelősségteljes pénzügyi piacok kiépítését. Kifejtette, hogy etikusabb magatartásra és új szabályokra van szükség az újabb „buborékok" kialakulásának megelőzésére.

Az Európa 2020 stratégia három, egymással összefüggő és egymást kölcsönösen erősítő szakpolitikai területre épül: intelligens növekedés, azaz a tudáson és innováción alapuló gazdaság kialakítása; fenntartható növekedés, azaz erőforrás-hatékonyabb, környezetbarátabb és versenyképesebb gazdaság létrehozása; és inkluzív növekedés, azaz a foglalkoztatás magas szintjét biztosító, szociális és területi kohéziót eredményező gazdaság ösztönzése.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo