Erre a hitelre kaptak rá a magyarok, de nagyon!

Erőteljesen kezdték az évet a K&H lakáshitelesei. Az év első három hónapjában a pénzintézet 41 milliárd forint értékben kötött új szerződéseket jelzáloghitelekre – döntően lakáshitelekre –, ami négy és félszeres növekedést jelent éves összevetésben. A piac élénkülését jelzi az is, hogy lakáshitelek átlagos összege 42 százalékkal emelkedett. A pénzintézet példájából kiderül, hogy mennyivel lett olcsóbb egy év alatt egy 20 millió forintos, 20 éves futamidejű lakáshitel törlesztése.

Meghozta a lakáshitel-felvételi kedvet a kamatok csökkenése. Már a múlt év második felében élénkült a piac, az idei évben rákapcsoltak a lakáshitelesek – közölte a K&H. 2024 első negyedévében a pénzintézet összesen 41 milliárd forint összegben kötött új jelzáloghitel-szerződéseket – jellemzően új lakáshitelügyleteket –, ami négy és félszeres növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

 41 milliárd forint az első negyedévben
41 milliárd forint az első negyedévben
Fotó: K&H

A jelentős növekedés részben az alacsony bázisnak köszönhető, a múlt év eleje kevésbé szólt a lakáshitelekről. Az idei eredmény a teljes piacot nézve is jónak tekinthető. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint január eleje és március vége között több mint 265 milliárd forint értékben kötöttek szerződést lakáshitelekre Magyarországon, ami 130 százalékos emelkedést jelent. A háztartások jó része még mindig óvatos a tavalyi kiugró inflációs nyomás miatt bekövetkezett drágulás miatt, de egy részük a pénzromlás ütemének csökkenése, a bérek emelkedése és a kamatok csökkenése miatt belevágott a lakásvásárlásba, vagy pótolta a korábban tervezett, de a magas kamatkörnyezet miatt elhalasztott ingatlanvételt.

A lendületes évkezdést jelzi az is, hogy a lakáshitelek átlagos összege 42 százalékkal emelkedett ebben az évben a K&H-nál az egy évvel korábbi valamivel több mint 14 millió forinthoz képest. Mind az idei, mind a tavalyi összegek meghaladják a piaci átlagokat, az idei év első két hónapjában ugyanis a bankszektorban az átlagos lakáshitel-összeg 18 millió forint volt, míg egy évvel korábban 13,6 millió forint.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo