Ennyi volt: megszűnik a hiteltörlesztési moratórium

A kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát - jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a kormány számos intézkedést hozott a háztartások és a vállalkozások megvédése, terheik csökkentése érdekében. Az első ilyen intézkedések egyike volt az átmeneti fizetési moratórium 2020. márciusi bevezetése, amely valamennyi lakossági és a vállalati ügyfélre egyaránt vonatkozott.

A moratóriumot a kormány kezdetben 2020. vége helyett előbb 2021 júniusa, majd októbere végéig hosszabbította meg. A járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhülésével párhuzamosan, 2021. novembertől a törlesztési moratórium célzottan, már csak egyes kiemelten sérülékeny társadalmi csoportok (nyugdíjasok, gyermeket váró és nevelő adósok, közfoglalkoztatottak, illetve azok, akiknek a járvány hatására csökkent a jövedelmük), valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások (árbevételük legalább 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest) számára maradt elérhető, amennyiben nyilatkoztak rászorultságuk indokoltságáról előbb 2021. október végéig, majd 2022. július végéig - emlékeztetett közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.

(MTI)

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo