Ennek a változásnak sok magyar örülhet

Egy megjelent jogszabálytervezet alapján számos lakástámogatási elem módosulhat. Többek között a Babaváró kölcsön is változhat.

A tervezet arra is kitér, hogy a házaspárnak együtt kell benyújtani a méltányossági kérelmet. Ez alól természetesen az az eset kivételt képez, amikor kedvezmények a pár válása miatt szűnnének meg.

Ugyanakkor a Babaváróhoz kapcsolódó büntetés mértéke emelkedhet

A Babaváróhoz kapcsolódó feltételek megsértése esetén a kamatmentesség megszűnik, ráadásul az addig kapott kamattámogatásra büntetést kell fizetni.

A jelenlegi szabályok alapján a büntetést kétféleképpen kell meghatározni.

  1. Meg kell nézni, hogy az állam által a banknak fizetett kamattámogatás összege mekkora.
  2. A kölcsön folyósítása és a feltétel megszegése közötti időre meg kell határozni a büntetőkamat mértékét. Ez a büntetőkamat a jegybanki alapkamat 3 százalékponttal növelt értékének felel meg és a kölcsön összege után kell megfizetni.

Az így meghatározott két érték közül végül a magasabbat kell rendeznie a párnak.

A tervezet alapján az első pontban leírt számítási mód megváltozik. Az állam által fizetett kamattámogatást ugyanis megnövelik még a ptk szerinti kamattal is (ez a jegybanki alapkamatnak megfelelő kamatot jelent). Vagyis az első tétel értéke meg fog emelkedni a számítás során.

Ez bizonyos esetekben azt eredményezheti, hogy a Babaváró kamatmentességre vonatkozó feltételeinek megsértése esetén a házaspárnak magasabb büntetést kell majd fizetnie a jövőben.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo