Emelkedő közterhektől tartanak a magyar cégek

Az utolsó negyedévre a nyári állapotra ment vissza a hazai kkv-k kilátásait bemutató K&H kkv bizalmi index. A kutatási eredmények alapján úgy látszik, hogy a magyar kis- és középvállalatok vezetői újra negatívabb hangulatba kerültek, az index visszatért a -11 pontra, ami hárompontos csökkenést jelent az előző negyedévhez képest. Stagnál a kkv-k árbevételt, valamint a nyereséget érintő várakozása is, miközben nőtt az emelkedő közterhekkel számolók aránya. Saját versenyhelyzetüket ugyanakkor valamivel jobbnak látták az elmúlt negyedévben.

A K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adatai alapján mérsékelt rosszkedv érzékelhető a magyar kkv vezetőkön. A mutató jelenleg -11 ponton áll, ami a nyári szintnek felel meg. Leginkább a legnagyobb, 300 millió és kétmilliárd forint közötti árbevételű cégvezetők körében érezhető a hangulatváltás: az ő esetükben az elmúlt negyedév 5 pontjáról -7-re süllyedt a mutató, ami jelentős, 12 pontos beesést jelent.

Stabil gazdasági helyzetben vannak a kkv-k

Nem nagyon mozdul a hazai kkv-vezetők várakozása az árbevételük növekedésének mértékét illetően. A 2024 év eleji 8 százalékpontos éves árbevétel növekedési várakozás az elmúlt három negyedévben 7 százalékpontra mérséklődött. Ennek megfelelően a cégvezetők közel 60 százaléka nem számol jelentős változással a következő 12 hónapban.

Állandósult a következő egy évre vonatkozó nyereségnövekményt érintő elképzelés is a kkv szektorban: 2022 ősze óta megmaradt a 3-4 százalékpont közötti tartományban, az átlagos profitnövekedési várakozások mértéke az elmúlt félévben 4 ponton rögzült.

„A biztos gazdasági körülmények ellenére is érzékelhető rosszkedv okát a közterhekkel kapcsolatos várakozásokban érdemes keresni. A kkv-k vezetőinek közel kétharmada növekvő terhekre számít. Legnagyobb arányban (közel 70 százalékban) a közepes, 100 és 300 millió forintos árbevétel közötti cégek élén gondolkodnak így. Érdekes viszont, hogy mégsem náluk, hanem a legnagyobbaknál, vagyis a 300 millió feletti bevételű cégeknél emelkedett legdrasztikusabban a romló helyzettel számolók aránya, 10 százalékpontot meghaladó mértékben. Meglehetősen összetett gazdasági helyzet alakult ki Magyarországon, amit jól mutat, hogy miközben a kkv-k vezetői pesszimisták a jövőjüket illetően, mégis sokuk javuló versenyhelyzettel számol a következő egy évben” – értékelte a helyzetet Oraveczné Németh Ildikó, a K&H kkv és lakossági szegmens marketing vezetője.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo