Eltűntek a hitelből lakást vásárlók

Tavaly 129 ezer lakáspiaci adásvételre kerülhetett sor, ehhez képest közel 54 ezer lakáshitelt folyósítottak a bankok lakásvásárlásra, ami 42 százalékos arányt takar. Felemásan alakult a múlt év, az első félévben az egy évvel korábbihoz képest 22 százalékkal csökkent a lakáshitelek száma, a másodikban viszont már több mint 40 százalékos volt a visszaesés. A lakáshitelezési kedv élénküléséhez 6-7 százalékos hitelkamatokra lenne szükség, ami a lakásvásárlási kedvet is fokozná.

Nyomot hagyott a korábbi évekhez képest kedvezőtlenebb gazdasági környezet, ezen belül a magasabb kamatkörnyezet a lakáshitelezési piacon. - derül ki az ingatlan.com hivatalos, KSH adatokon alapuló összeállításából. A tavalyi év második felében feleannyi hitelt folyósítottak a bankok használt lakás vásárlás céljára, mint egy évvel ezelőtt. Ez viszont a lakáspiaci forgalomra is rányomta a bélyegét, ami azóta is ugyanezzel a kihívással küszködik.

Mikor kaphat új lendületet az ingatlanpiac? (Fotó: Depositphotos)
Mikor kaphat új lendületet az ingatlanpiac? (Fotó: Depositphotos)

Hány lakást vásároltak hitelből?

“Becslésünk szerint tavaly legfeljebb 129 ezer lakóingatlan cserélt gazdát Magyarországon, miközben a használt vagy új lakás vásárlására folyósított lakáshitelek száma megközelítette az 54 ezret. Vagyis a lakásvásárlások 42 százalékánál támaszkodtak részben hitelre a vevők. 2015-től 2020-ig fokozatosan nőtt ez az arány, 37 százalékról 51 százalékra, 2021-ben pedig 50 százalékot tett ki. Másként fogalmazva: majdnem tíz százalékponttal csökkent a lakásvásárlást hitelből finanszírozók aránya, ami magyarázatul szolgálhat az eladó lakások iránti kereslet és az adásvételek számának visszaesésére.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a lakáshitelezés lakáspiaci forgalomra gyakorolt hatásáról.

A múlt év vegyesen alakult a lakáshitelezésben. Az első félévben a lakóingatlan-vásárlásra folyósított kölcsönök száma meghaladta 31 ezret, ami 22 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A második félévben viszont már kevesebb mint 23 ezer lakáshitelt folyósítottak a bankok, ami 44 százalékos visszaesést jelentett éves szinten. Felemás a kép a használt és új lakásokra felvett kölcsönöknél is. A használt lakások megvásárlására folyósított lakáshitelek száma a második félévben a felére csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezzel szemben az új lakásoknál mindössze 2 százalékos volt a visszaesés. “Az új lakások megvásárlását célzó hiteleknek a múlt év elején elérhető zöld otthon hitelprogram adott támaszt” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo