Elszabadult az infláció, katasztrófahelyzettől tartanak a nyugdíjasok

Orbán Viktor miniszterelnöknek írtak nyílt levelét. 

Különösen a nyugdíjasok és a többgyermekes családok számára kritikus, hogy az élelmiszerek ára az általános fogyasztói árindex közel kétszeresével, ezen belül az alapvető élelmiszerek ára rendkívüli mértékben, 45 százalékkal emelkedett.

Az idős emberek százezreinek okoz súlyos gondot a rezsiköltségek elképesztően nagyarányú növekedése - tették hozzá.

Az eddig tapasztalható folyamatok alapján az idei éves infláció várható értéke 15 százalék. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjakat legkésőbb novemberben további 6,1 százalékkal szükséges korrigálni. Ugyancsak korrekcióra szorul a nyugdíjak 2023 januári emelése.

A jövő évi költségvetési törvény tervezete 5,2 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol, amely a rendelkezésre álló adatok alapján teljesen irreális. Az elemzői konszenzus szerint 2023-ban nem várható változás az áremelkedés dinamikájában. Ennek alapján a januári emelés mértékét 15 százalékban lehet reálisan megállapítani.

A nyugdíjas szervezetek még egy fontos korrekció végrehajtását várják el ebben az évben. A vágtató infláció, az alapvető élelmiszerek árának elképesztően gyors emelkedése méltatlan helyzetbe hozza az alacsony nyugdíjból élőket. Ezért a 160 ezer forint alatti nyugdíjakat a fenti emelésen felül további 4 százalékkal szükséges emelni, mert az alacsony jövedelműek fogyasztói kosarában az élelmiszereknek a súlya ezt indokolja - közölték.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, tisztelt Elnök Úr!

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo