Elkészült a Savoya Park Auchanja és OBI-ja

Újabb Auchan hipermarkettel és OBI barkácsáruházzal gazdagodott október 20-án Budapest. A XI. kerületben, Albertfalván elkészült a Savoya park első üteme, a francia GRC-Emin DCA cégcsoport mindemellett jelentős önkormányzati fejlesztést is magára vállalt: a közlekedés helyi feltételeire 3,5 milliárd forintot költött. A folytatás arról szól, hogy Budapest második Váci útja valósul meg a dél-budai térségben.

Budapesten a 29-dik, Magyarországon az ötvenedik bevásárlóközpont a Savoya Park. A tekintélyes méretű, október 20-án rendeltetésének ünnepélyes keretek között átadott létesítményt a beruházó, a lyoni székhelyű francia GRC-Emin DCA cégcsoport sokkal korábban, már 1996-ban eltervezte, sőt el is indította, de hosszú időn át főképp bürokratikus akadályok miatt nem kezdődhetett meg a megvalósítás. Az elmúlt körülbelül egy esztendő alatt azonban részben maga a bevásárlóközpont, részben pedig annak kiszolgáló infrastruktúrája is megépülhetett a francia befektetők jóvoltából, s záros határidőn belül elkészülnek a tervezett kiegészítő létesítmények is. A Savoya park első üteme, a bevásárlóközpont már az idei karácsony előtti kereskedelmi nagyüzem meghatározó vállalkozása lesz. Az Auchan hipermarkettjét, az OBI barkácsáruházát és számos kisebb kereskedelmi és szolgáltató üzletet magába foglaló bevásárlóközpont gyakorlatilag 12 hónap alatt készült el, a közvetlen folytatás pedig egy A kategóriás irodaház épületegyüttese lesz.

A GRC-Emin DCA cégcsoport, amely világszerte már több mint egymillió négyzetméternyi kereskedelmi területen épített áruházakat, szakáruházakat, bevásárlóközpontokat, hipermarketeket, valamint irodaházakat, először Dél-Európában, majd Közép- és Kelet-Európa országaiban hozott létre leányvállalatokat. Az Albertfalván lévő terület megvásárlása után sor került régészeti feltárásra is, s a szakemberek: 11 gerendavázas, íves oldalú, csónak alakú ház alapjaira leltek. A helyszínen talált régészeti objektumok száma meghaladja az ezret. E kora bronzkori objektumokon kívül a terület északnyugati részén néhány még korábbi, középső rézkori gödröt tártak fel. A keleti részen is nagy kiterjedésű őskori telep került elő. A telepen talált, a lovak temetésére szolgáló sírgödrökből római kerámiatöredékek is előkerültek. Ugyanitt még két észak-déli irányú árok is utal a római kori jelenlétre.

A XI. kerület alpolgármestere, Lakos Imre a Piac & Profitnak még a beruházás indításakor azt nyilatkozta, hogy hatalmas erjesztő erő a Savoya park, hiszen Budapest második Váci útja épül fel Albertfalva térségében, az odavezető főútvonalak melletti gyárak helyén. Kölcsönösen erősítette, illetve erősíti egymást az egyszerre folyó kétféle beruházás, a Budafoki út - Fehérvári út mentén - például a kábelgyár helyén - épülő, összesen mintegy 4 ezer új lakás, valamint a  GRC DCA projektje. Ez utóbbi építkezés eleve többet jelent, mint 35 ezer négyzetméternyi kereskedelmi létesítményt és 10 ezer négyzetméternyi irodaházat: az útépítésekkel, felüljáró kialakításával, villamos végállomás létesítésével tipikus önkormányzati infrastruktúrális beruházásokat vállaltak át a vállalkozás gazdái a fővárosi és a kerületi helyhatóságtól. A Savoya park hatására, az építmények közvetlen közelében újabb fejlesztések is elindulnak. Az egykoron a rómaiak lakta táborhely helyén gyakorló golfpályát, sport- és jégcsarnokot épít a város.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo