Elkerülhetetlen a recesszió, mondták brit elemzők az év elején, aztán elkerülték

A brit statisztikai hivatal (ONS) előzetes becslése szerint a hazai össztermék (GDP) értéke 0,2 százalékkal bővült 2023 második negyedévében az első három hónappal összevetve.

Az elemzői várakozások átlaga stagnálást valószínűsített negyedéves összevetésben.

A háztartások fogyasztásának emelkedése segített (Fotó: Pixabay)
A háztartások fogyasztásának emelkedése segített (Fotó: Pixabay)

Az ONS által ismertetett adatok szerint áprilisban 0,2 százalékkal nőtt, májusban 0,1 százalékkal csökkent, júniusban pedig 0,5 százalékkal bővült a brit hazai össztermék. Az elemzői várakozások átlagában 0,2 százalékos júniusi bővülés szerepelt.

Az előzetes becslések szerint a brit gazdaság éves összevetésben 0,4 százalékkal bővült az idei második negyedévben, az év első három hónapjában regisztrált 0,2 százalékos növekedést követően, felülmúlva az elemzői várakozások átlagában szereplő 0,2 százalékos bővülést.

A háztartások fogyasztási kiadása, valamint a feldolgozóipari termelés volt a brit gazdasági bővülés fő motorja. Közgazdászok szerint azonban a növekedés annak ellenére sem volt erős, hogy az elemzői várakozásokat felülmúlta.

Az adatok megerősítették az elemzői előrejelzést, hogy a brit jegybank folytatja a kamatemelést.

Legutóbbi kamatdöntő ülésén, augusztus 3-án a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, az eddigi 5,00 százalékról 5,25 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A múlt héten elért 5,25 százalékos alapkamat 15 éves csúcs: legutóbb 2008 áprilisában - a globális pénzügyi válság elhatalmasodása előtt - volt ugyanezen a szinten a Bank of England irányadó kamata. (MTI)

 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo