Elképesztő nagyságú életszínvonal csökkenésre számíthatnak a kisvállalkozóknál dolgozók

Stabil a foglalkoztatottság a vállalkozói szektorban a K&H kkv-k körében végzett felmérése szerint: közel 80 százalékuk azonos dolgozói létszámmal tervez a következő egy évre, miközben csökkent a munkaerőfelvételben és az elbocsátásban gondolkodó cégek aránya is. A kutatásból az is kiderül, hogy béremelésre 10-ből 7 cég készül, ám ennek a tervezett 9 százalékos mértéke messze az infláció alatt marad. Cafeteria juttatással a vállalkozások kevesebb mint fele számol.

A nehéz gazdasági helyzet ellenére nem kell aggódnia annak, aki kkv-nál dolgozik. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredménye szerint a cégek többsége úgy tervez ugyanis, hogy megtartja dolgozóit.

A márciusi felmérésünk azt mutatja, hogy stabil a foglalkoztatottság a kkv-szektorban. A cégek túlnyomó többsége - 77 százaléka -, azonos dolgozói létszámmal tervez a következő egy évre. Ilyen magas arány utoljára 2017-ben fordult elő. Jelenleg a cégek 16 százaléka készül új munkatársak felvételére, ami kismértékű visszaesés az előző negyedévi 23 százalékhoz képest. Ezzel párhuzamosan viszont leépítésre is kevesebben, 8 helyett mindössze 5 százalék készül – részletezte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Többszörösen lekörözi az infláció a tervezett fizetésemelést

A béremelési szándék az elmúlt egy évben igen hullámzó volt. „Jelenleg a vállalkozások 72 százaléka készül fizetésemelésre. A munkavállalók átlagosan 9 százalékkal magasabb bért várhatnak a következő egy évben, ami kissé elmarad az előző negyedévi 11 százaléktól. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a munkavállalók ugyan több pénzt kaphatnak, ám a 20 százalék feletti inflációval nem tudnak lépést tartani a fizetések” – mondta el a szakértő.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo