Éledezik a fővárosban az újlakás-piac

A tavalyi mélypont után ez év első felében rákapcsoltak a lakásépítők a fővárosban. A kínálat növelését a vásárlók fokozódó érdeklődése is bátoríthatta. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a magunk mögött hagyott piaci döccenő azt is igazolta, hogy egyelőre nincs, ami meg tudná állítani az újlakás-árak emelkedését.

A tavaly még féket taposó lakásépítőkben 2024-ben felülkerekedett az optimizmus – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből. Az év első hat hónapjában közel száz frissen épült, kétlakásosnál nagyobb társasház lakásainak értékesítését kezdték meg, s idén minden kerületben adtak, vagy év végéig még adnak át újabbakat. Közel kétezret (1.890) ígérnek Budán a XI. kerületben és majdnem másfél ezret (1.450) Pesten a XIII. kerületben. Az ezeket követő legnagyobb volumenek Óbudán (800) valamint Józsefvárosban, Ferencvárosban és Zuglóban (370-390) várhatók, melyek ugyancsak hagyományosan a beruházók kedvenc területei. Az utánuk következő két kerület jó szereplése lehet inkább meglepő: a Hegyvidéken 310, míg Soroksáron 190 új társasházi otthon átadására számíthatnak ez év végéig. Vannak olyan sűrűn beépített kerületek, amelyek viszonylag kevés lehetőséget adnak új társasházi lakások építésére. Ilyenek az I., az V., a VI. is, de idén ezekbe is ígérnek egyenként negyvenet a beruházók. A legkevesebbre ezúttal a Csepelen, illetve Pestszentlőrinc-Pestszentimrén otthont keresők számíthatnak, mindössze tízre.

Az árak növekedését semmi nem tudja megállítani
Az árak növekedését semmi nem tudja megállítani
Fotó: Pixabay

Idén az év végéig összesen 6.460 új fővárosi lakás átadását ígérik kétlakásosnál nagyobb projektekben. Ám a végeredmény ennél vélhetően csekélyebb lesz a már megszokott kisebb-nagyobb csúszások miatt. Hasonló történt tavaly is, amikor az év felénél még 7.410 új otthonról szóltak az OTP által összesített beruházói előrejelzések, ám végül csak 5.720-at tudtak átadni szilveszterig.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo