Eldőlt, kié a Rác fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.

Mmájus végén árverésen szerezte meg a BGYH Zrt. a Rác fürdőt és a mellé épült szállodát. Az adás-vételi szerződés aláírása augusztus első hetéig húzódott, a kulcsok pedig várhatóan szeptember elején kerülnek a fővárosi cég birtokába.

A közleményben idézték Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettest, aki azt mondta: legkésőbb jövő év végén szeretnék megnyitni a Rác fürdőt. A felújítás üteme attól is függ, milyen anyagi helyzetben lesz a főváros, de akár uniós források bevonása sem kizárt.

(MTI Fotó: Kovács Tamás)

A városvezetés számára kiemelt jelentőséggel bírt visszaszerezni a különleges atmoszférával bíró fürdőt és a hotelt - mondta.

Gy. Németh Erzsébet hatalmas hibának nevezte, hogy a Tarlós István vezette főváros megakadályozta 2010-ben a létesítmény megnyitását, hiszen a fürdőt akkor gyönyörűen felújították, készen állt a használatra, akárcsak a szálloda.

Azóta rohamosan romlott az ingatlanok állapota, különösen a fürdőé, amelyet szinte újra fel kell majd újítani - közölte. A vételár kifizetését követően 15 nap múlva kerülhet sor a birtokba vételre, így jelenleg nem lehet tudni, milyen állapotban van a fürdő és a szálloda - idézték Szűts Ildikót, a BGYH vezérigazgatóját.

Szavai szerint a város- és a cégvezetés szándéka egyértelmű: műszaki állapotfelmérés és üzleti koncepció készül. Ennek alapján lehet majd dönteni a szálloda sorsáról, a fürdő felújítását pedig a legrövidebb időn belül szeretné megkezdeni a BGYH. A hotel sorsáról a Fővárosi Közgyűlés dönt majd.

A BGYH egyetlen ajánlattevőként licitált május 31-én a fürdőre és a szállodára, így a főváros cége az 5 milliárd forintos kikiáltási áron szerezte meg a 3333 négyzetméteres Rác fürdőt, valamint a 2070 négyzetméteres, 67 szobás szállodát.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo