Egységesen fizetünk a mobilos parkolásért

Budapesten és vidéken - leszámítva az V. kerületet - egységesül mind a fizetés módja, mind a mobiltelefonos rendszere a parkolásnak, s percpontosan róhatjuk le a díjat.

Mobiltelefonról és legfőképp egységes módon, tarifával egyenlítheti ki parkolási díját az autós. Ezzel egy többlet lehetőséget teremtenek azokban a budapesti kerületekben és több más nagyvárosban a rendszert életre hívók, ugyanis a készpénzzel és kártyával való fizetésnek sem lesz akadálya ezentúl sem.

A június 30-án nyilvánosan is bejelentett lehetőséggel csak azért nem élhetnek július 1-től a járművezetők Budapesten, mert szombatra esik a premier napja, s ekkor nem kell fizetni a parkolásért. A tényleges start tehát hétfőn lesz. A közvetlen előzményekről Vajda Pál főpolgármester-helyettes elmondta, legalább másfél éve, hogy a sokféle parkolási metódus egységesre cserélése mellett döntött a főváros közgyűlése, a feladattal a három érintett társulás és az üzemeltetők nemrégiben végeztek, megteremtve a technikai feltételeket is. Ez azt jelenti, hogy az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. - a 30-i sajtótájékoztatón kiderült, hogy az ügyletben egyelőre a  T-Mobil teszi lehetővé a parkolási egyenleg feltöltését SMS-ben - megvalósította a technológiai hátterét a parkolás kezdetekor és befejezésekor történő SMS-küldéses fizetési tranzakciónak, illetve telefonhívásos indításnak, leállításnak. Lényeges, hogy perc alapú a várakozási díj, s a parkolás kezdetekor, továbbá befejezésekor ugyancsak SMS-ben vagy hangbemondással tájékoztatják az ügyfeleket a műveletekről.

Előbb Vajda Pál, majd Lakos Imre, a közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnöke is mintegy elismerte, az újdonság révén lesz most végre igazságos a parkolás a fővárosban. Nem lesz például vita - és főleg indokolatlan bírságolás - a türelmi idő értelmezése, betartása, be nem tartása miatt. Az egységességet a közgyűlés döntése június végén mondta ki, s voltaképpen csak egy rendhagyó kerülete maradt Budapestnek, igaz, éppen az, amelyiknek minden utcájában parkolási díjat kell fizetni. Az V. kerületben még nem él a rendszer, s egyelőre csak reménykedik Vajda Pál és Lakos Imre is, hogy előbb-utóbb a Belvárosban is megvalósul az egységes fizetési szisztéma. Az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt.-nél viszont nem budapesti, hanem országos léptékben gondolkodnak, hiszen - ismertette Fürst György, a társaság igazgatóságának elnöke - Ajka, Balatonfüred, Debrecen, Eger, Gyöngyös, Kaposvár, Keszthely, Kiskunhalas, Miskolc, Nagykanizsa, Ózd, Szekszárd, Székesfehérvár, Tapolca, Veszprém, Zalaegerszeg ugyanúgy alkalmazza az egységes, mobiltelefonos fizetési rendszert, mint a főváros. Ezen kívül a cég más közlekedési szakágak háza táján is megjelenik a mobiltelefonos technológiákkal.

Az ügyfelek az első alkalommal felveszik a kapcsolatot az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt.-vel, mely természetesen a www.fizessenmobillal.hu címen a legegyszerűbb. Később telefonszám hívással határozatlan időre, üzenetküldéssel határozott vagy határozatlan időre parkolhat az autós, s nem árt, ha rendelkezik egy nyomtatvánnyal, melyen elolvashatja, hol vannak a budapesti és a vidéki parkolási területek. Egyenleget átutalással, csekken, ügyfélszolgálatnál készpénzzel lehetséges, illetve a T-Mobil ügyfeleknek a hálózaton keresztül is megadatik ez.  Maga a parkolás abszolút egyszerű, hiszen vagy felhívja telefonon a rendszert az autós a 068098 számon, hozzáírva a 4 jegyű zónaszámot, melyet a parkoló automatán talál. Ha sikerült a művelet, akkor a telefon hangbemondással nyugtázza a tranzakciót. Üzenetküldéssel ugyanez: a 4 jegyű zónaszámot SMS-ben a 06303444330-ra el kell küldeni. Természetesen megtanulandó a parkolás leállítása és még néhány más művelet is.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo