Egyre többen ragadnak a mamahotelben a dráguló lakásárak miatt

Nehezen tudnak lépést tartani a fiatalok a növekvő lakásárakkal, csökkent idén az első lakásukat megvásárlók száma – közölte a Duna House.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az elmúlt 6 évben szinte folyamatosan csökkent a lakásvásárlók között az első otthonukat vásárlók – azaz az otthonról épp elköltöző fiatalok – aránya, amely jelenleg 20 százalék körül mozog. A fiatalok jellemzően a kisebb alapterületű, modern lakásokat keresik, így az új építésű lakások folyamatos megjelenése javíthat ezen az arányon, amelyen az állam lakástámogatási kezdeményezései is erősíthetnek.

Harmincévesen a szülőknél
A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a „mamahotel” vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. A különköltözés életkori kitolódása nemzetközi jelenség, és általában a családalapítás közeledésével, 30 éves kor felett erősödik fel az igény a saját otthon iránt.
A Duna House az MNB Lakáspiaci jelentésének adatait is felhasználva elemezte az első lakásvásárlói és befektetői réteg változását az elmúlt időszakban. Ez a két szegmens változott ugyanis a legnagyobb mértékben. Míg az első lakást vásárlók hat évvel ezelőtti 35 százalékos aránya 2015-től 20 és 25 százalék közé csökkent, addig a befektetési célú vásárlás fordított arányban, 20 százalékos legalacsonyabb részarányról 40 százalékig emelkedett.

„Az első lakást vásárlók mindig fontos szerepet töltenek be az ingatlanpiac keresleti oldalán. Jellemzően a 40-60 négyzetméter közötti lakásokat keresik, idén áprilisban Budapesten átlagosan 24 millió forintot költöttek ingatlanvásárlásuk során. A 2020-ig biztosan tartó új építésű projektek növekvő számával az első lakást vásárlók aránya is emelkedhet – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. – A befektetési céllal vásárlók aránya az elmúlt 3 évben már fixen 40 százalék körüli értéken mozgott, ők jellemzően a jól kiadható, szintén nem túl nagy lakásokat keresik a piacon, amelyekért a múlt hónapban már átlagosan több mint 30 millió forintot fizettek.”

 

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo