Egyre több magyar dolgozik nyugdíj mellett

Jelenleg mintegy 110 ezren vállalnak munkát nyugdíj mellett, ami 6 ezerrel több, mint a múlt év végén - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a Figyelőnek.

Számos programot indított a kormány a foglalkoztatás növelésére; elsődleges cél, hogy az álláskeresőket, a közfoglalkoztatottakat és az inaktívakat juttassák munkához, hiszen ők adják a munkaerő-tartalék döntő részét. Hozzátette, miközben egyre több nyugdíjas dolgozik, a 30 év alattiak munkanélküliségi rátája is 10 százalék körül alakul.

depositphotos.com

Egy másik fontos munkaerő-tartaléknak a kisgyerekes anyák táborát nevezte. A körükben szintén trendfordulás van; ma már a legtöbb kismama a gyermek kétéves kora körül elgondolkozik a munkába álláson, míg korábban sokan kivárták a három esztendőt.

Távmunkában még van mit behozni

A kismamák elhelyezkedéséhez a családvédelmi akcióterv két oldalról is segítséget nyújt: a nagyszülői gyeddel és a bölcsődei férőhelyek számának növelésével. A tervek szerint 2022-ig 70 ezer bölcsődei férőhelyet alakítanak ki, addig pedig az állam havi 40 ezer forinttal támogatja a magánintézmények igénybevételét - emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve, november végéig több mint 1200 szülő élt ezzel a lehetőséggel.

Bodó Sándor szerint a távmunka és a részfoglalkoztatás területén még van hova fejlődni. A részmunkaidőben dolgozók aránya 4 százalék, miközben az uniós átlag 20 százalék. Ugyanakkor változtatni kellene azon a szemléleten, hogy a munkaadó szereti látni a dolgozót munkavégzés közben.

Eldugott állások

Az "eldugott" állások felkutatásának tavaly indult munkaerőpiaci reformjáról közölte, az induláskor 50 ezer ember elhelyezése volt a cél, mostanra azonban már tizenöt megyében 60 ezer embernek találtak munkát a járási munkaügyi hivatalok. Jövőre indul a program utolsó része Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében, illetve Budapesten.

A jövő évi kilátásokat érintő kérdésre elmondta: arra számítanak, hogy stabilan 4,5 millió felett lesz a foglalkoztatottak száma, miközben a munkanélküliségi ráta 3 százalék közelében marad. Tovább csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma, miközben egyre több külföldön dolgozó magyar térhet haza - mondta.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo