Egyre nagyobb a szakadék a vállalkozók és a politikusok gazdasági optimizmusa között

Tovább mérséklődött a kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozása a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján. A mutató jelenleg 3 ponton áll, mivel újabb 2 pontot süllyedt az előző negyedévben látott 6 pontos esés után. Ennek oka, hogy a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalkozások várakozásai esetében nagyobb mértékű visszaesés történt, míg a mikro- és kisvállalkozások esetében inkább kivárás tapasztalható.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Két pontos mérséklődés után 2022 második negyedévében 3 pontos értéket vett fel a K&H kkv bizalmi index, amely a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapra szóló várakozásait vizsgálja. „Az index folytatja a csökkenő trendet, amely 2021. második negyedéve óta tart, a mutató elérte az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét. A mostani csökkenés ugyanakkor jóval szerényebb, mint az elmúlt negyedév 6 pontos visszaesése. Ennek oka, hogy a kkv szektoron belül a legnagyobb, 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalkozások esetében látható egyedül a várakozások jelentősebb, 17 pontos romlása. A mikro- és kisvállalkozások esetében inkább stagnálás, kivárás tapasztalható” – értékelte a legutóbbi eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

bizonytalannak látják a kereskedelmi cégek a következő 1 évet

Az index eredményei a szektorok között is komoly eltérést mutatnak. A szolgáltató cégek várakozásai az előző negyedévben történt nagy, 9 pontos visszaesést követően javultak, és jelenleg 7 ponton vannak. Az ipari cégeknél tovább gyengültek a várakozások, de még mindig a pozitív tartományban, 3 ponton maradtak. A kereskedelmi cégek látják legborúsabban a következő egy évet, ugyanis esetükben jelentős, 13 pontos esés történt. Ezzel a várakozásaik beléptek a negatív tartományba és jelenleg -7 ponton állnak.

A vállalkozások életét meghatározó tényezők közül a közterhekre vonatkozó kilátásokban / vélekedésekben látható számottevő negatív elmozdulás: 7 pontos visszaeséssel jelenleg -12 ponton áll. Ezzel egymás után negyedik alkalommal csökkent a részindex értéke, de ami még ennél is látványosabb, hogy a két évvel ezelőtti 33-as értékről jutott el a jelenlegi negatív szintre. Emögött az áll, hogy eltűntek a közterhek enyhülésére vonatkozó várakozások, minden cégméretnél erősödött azok aránya, aki a következő egy évben magasabb kiadásokra számítanak.

a K&H kkv bizalmi indexről

A K&H Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és azok várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi mérés, melyet az Impetus Research készített, 2022. május 16. és június 18. között történt. Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:

mikrovállalkozások (20 - 100 millió Ft)

kisvállalkozások (101 - 300 millió Ft)

középvállalkozások (301 millió Ft - 2 milliárd Ft)

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo