Egy éve nem volt ilyen az euróövezetben

Csökkent negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált végleges adatai alapján.

A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest, az Európai Unióban pedig nem változott. A második negyedévben mindkét régióban 0,1 százalékos volt a negyedéves GDP-növekedés.

Az idei harmadik negyedévben 2022 negyedik negyedéve óta először csökkent az euróövezeti GDP negyedéves bázison, elsősorban a készletekben bekövetkezett 0,3 százalékos csökkenés miatt.

Utoljára 2022 év végén csökkent a GDP (Fotó: depositphotos)
Utoljára 2022 év végén csökkent a GDP (Fotó: depositphotos)

Az állóeszköz-beruházások a harmadik negyedévben nem változtak a második negyedévi 0,1 százalékos csökkenéssel szemben. A nettó külső kereslet nagyjából semlegesen járult hozzá a GDP alakulásához, mivel az export 1,1 százalékos csökkenését ellensúlyozta az import 1,2 százalékos csökkenése. Pozitív hatással volt a lakossági fogyasztás 0,3 százalékos emelkedésének azt követően, hogy három éven keresztül folyamatosan csökkent, vagy legfeljebb stagnált. Az állami kiadások szintén 0,3 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben a második negyedévi 0,2 százalék után.

Az euróövezet legnagyobb nemzetgazdaságai közül a német GDP 0,1 százalékkal csökkent, a francia szintén 0,1 százalékkal csökkent, a holland pedig 0,2 százalékkal ment lejjebb. A spanyol 0,3 százalékkal nőtt, az olasz pedig 0,1 százalékkal emelkedett negyedéves bázison.

A legnagyobb növekedést negyedéves bázison Málta érte el, 2,4 százalékosat, nyomában Lengyelország 1,5 százalékkal, Ciprus 1,1 százalékkal, valamint Magyarország és Románia egyaránt 0,9 százalékkal.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo