Drasztikusan csökkent a személyi hitelek kereslete

A személyi hiteleknél a kamatok emelkedése mellett az infláció megjelenése is visszafogja a hitelkeresletet. Az idén áprilisban folyósított 43,66 milliárd forintnyi személyi kölcsön közel 5 milliárd forinttal kisebb összeg, mint amit egy hónappal korábban felvettek a magyar háztartások.

Az emberek jobban meggondolják, érdemes-e komolyabb beruházásba fogni. Igaz ez még akkor is, hogy immár a személyi kölcsönök esetében is szép számmal találunk az infláció alatti banki ajánlatokat. Márpedig az ilyen rövid időtartamú kölcsönök esetében az erős pénzromlás összességében kedvezőbbé teheti a finanszírozást, hiszen abban az évben, amikor pénzünk többet veszít erejéből, mint amilyen kamatot fizetünk a hitelünkre, az adósságunk jelenértéke csökken. Ez a személyi hiteleknél sokkal plasztikusabb hatást jelent, mint 10-20 évre felvett lakáshitelek esetében.

Kevésbé kell a drága hitel (Fotó: Depositphotos)

Ennek ellenére a bankok is érzik az ügyfelek elbizonytalanodását. Épp ezért a kamatemelések mellett egyre több banknál találkozunk akciós ajánlatokkal, amelyek igénybevétele kedvezőbbé teheti a kölcsön teljes terhét – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői.

Erste

az emelés

Az Ersténél a Most Extra Személyi Kölcsön kamatai hitelösszegsávtól függően 0,5-1 százalékponttal emelkedtek, s módosultak a Minősített Fogyasztóbarát Személyi kölcsönök kamatai is. Így a legkedvezőbb kamaton – 8 millió forint feletti hitelösszeg esetén – a Most Extra legjobb kamata 10,89, a MFSZ-é 11,49 százalék.

az akció

A június végéig a bank az interneten és a George alkalmazáson keresztül igényelt, legalább 2 millió forintos személyi hitelt igénylő ügyfélnek 20 ezer forintos Praktiker utalványt ajándékoz.

CIB

az emelés

A CIB Banknál június 1-től az Előrelépő személyi kölcsön kamata 1 százalékponttal emelkedett, ám az emelésből kimaradtak a 7 millió feletti kölcsönösszeget igénylő AKTIV450 és MAGNIFICA kedvezménykategóriába tartozó ügyfelek – ők továbbra is 8,45 százalékos kamaton kaphatnak kölcsönt.

az akció

A CIB minden 3 millió forintot meghaladó személyi kölcsön igénylőnek július végéig történő igénylés esetén 50.000 forint jóváírást ad.

MagNet Bank

az emelés

A Magnet Banknál a május eleji szinthez képest 1,23 százalékponttal nőttek a személyi kölcsönök kamatai – a legjobb ajánlat 3,3 millió forint felett így 13,03 százalék.

az akció

Ugyanakkor akár 9,03 százalékon is hajlandó finanszírozni a MagNet azt az ügyfelet, aki autóvásárlási céllal akar kölcsönt felvenni, ha legalább 1 csoportos beszedési megbízás teljesülését havi rendszerességgel vállalja a teljes futamidő alatt. Ráadásul ebben az esetben a maximum hitelösszeg a sima személyi hitel 5 millió forintjával szemben akár 8 millió forint is lehet.

Provident

A kis összegű hitelnyújtó társaság üzletpolitikájában az időszakos hitelajánlatokra helyezi a hangsúlyt, amelyeket időről-időre megújít. Az aktuális, nyári varázs kölcsönt július 11-ig azok az ügyfelek igényelhetik, akik eddig még nem voltak a társaság ügyfelei, illetve azok is, akik korábbi kölcsöntartozásukat 2022. április 5. előtt kiegyenlítették. A fix, 22 hónapos futamidejű kölcsön 400-800 ezer forint közötti összegben igényelhető. A kölcsön kamata 9,4 százalékos.

A money.hu szakértői ugyanakkor a szolgáltatóval kapcsolatban arra hívják fel a figyelmet, hogy az az ügyfél, aki a törlesztőrészleteket nem átutalással fizeti, hanem a házhoz jövő Provident-ügynökkel intézi az ügyletet készpénzben, jóval magasabb költségekkel számolhat. Az úgynevezett otthoni szolgáltatás díjával megspékelve a 800 ezer forint után már nem 874 ezer forintot törleszt a kölcsön futamideje alatt, mint az eredeti esetben, hanem 1,046 millió forintot – ekkor ugyanis a kihelyezés kamat már 15 százalékos kamaton történik, az otthoni szolgáltatás díja pedig további 6,5 százalékkal löki meg a költségeket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo