Drágább lesz idén a karácsonyfa - miért ne hagyjuk a vásárlást az utolsó pillanatra?

Már érkeznek az árusítóhelyekre a karácsonyi fenyők, amelyek forgalma az idén 15 milliárd forintra nőhet a tavalyi mintegy 12 milliárdról, az emelkedést az átlagárak növekedése mellett a műfenyők arányának emelkedése is magyarázza - közölte a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Boross Dávid ismertette: az országban tavalyhoz hasonlóan várhatóan az idén is 2-2,2 millió vágott fenyőt értékesítenek. Egyre többen keresik a cserepes fenyőket, amelyek eladása 15-20 ezerre emelkedhet a tavalyi tízezer darab után, emellett műfenyőkből is 100 ezerrel többet, mintegy 300 ezret adhatnak el.

Az idén minden kategóriának nőtt az eladási ára - mondta, megjegyezve, hogy az euró-forint árfolyam változása elsősorban a nordmann fenyőre van hatással, amelyből évente 500-600 ezer darab érkezik az országba. Hozzátette, hogy az import felfelé húzza a hazai termesztésű fák árát is, így a lucfenyők ára már egyre jobban közelít az import nordmann fenyőkéhez.

Legolcsóbb a luc

Idén a luc méterenkénti átlagára 3500-4000 forint körül mozoghat, az ezüstfenyőé 5000 forint körül, míg a nordmann fenyőé 6000-7000 forint lehet. A fenyők ára nemcsak a mérettől hanem a származási helytől, így a minőségétől is függ.

Tavalyhoz hasonlóan a vágott fenyők közül 50 százalékban lucot, 30-40 százalékban nordmannt értékesíthetnek az idén is, az összes többi fajta pedig alig 5 százalékot tesz majd ki - tette hozzá. Az egyesület a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetéhez hasonlóan bízik abban, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet, és zavartalanul folyhat a fenyők árusítása.

Már kivágták a fákat

Tévhit, hogy az ünnephez közeledve frissebbek a fák, mivel azok kitermelését novemberben végzik, ezért Boross Dávid azt tanácsolja, hogy a vásárlást ne hagyják az utolsó pillanatra. A tartósság megőrzése érdekében a vásárlást követően a fákat hűvös helyen kell tárolni. Javasolja azt is, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, az alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt.

Az elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy környezetvédelmi szempontból a vágott fenyőket részesítsék előnyben, mivel az elsősorban Kínából érkező, import műfenyő ökológiai lábnyoma a szállítás miatt kedvezőtlenebb. Az ünnep után a vágott fenyőket senki ne égesse el, azokat az aprítást követően a komposztálókba érdemes helyezni, vagy a település hulladékkezelő gyakorlata után kell érdeklődni.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo