Drága Magyarországon a gáz ára

A napokban hatalmas meglepetés érte Hajdúszoboszló önkormányzatát. Gázt szeretnének vásárolni, ezért a törvényeknek megfelelően közbeszerzési eljárást indítottak. Egyetlen cég jelentkezett, jelesül az állami MVM Next Zrt. Ajánlatuk az eddigi ár tizenhétszerese.

Hajdúszoboszló eddig 95 forintért kapta köbméterenként a gázt. Az állami MVM Next Zrt. most 1610 forintos köbméter árat adott, ami a korábbi tarifa tizenhétszerese. Ez azért különös, mert egészen 2 évre visszatekintve, amikor a pandémia miatt, a béka feneke alatt voltak a gázárak, hiszen a fél világ termelése leállt, akkor sem jön ki a 17-szeres különbség.

Forrás: theice.com
Forrás: theice.com

Az európai ár szempontjából irányadónak számító TTF holland tőzsdén, pont 2 éve 2020 szeptember 21-én 14,92 euróba került megawattóránként a gáz. Most, ha nagyon szigorúak vagyunk, akkor 200 euró körül lengedezik ez az energia nyersanyag. Ez 13 és félszeres különbség, de tegnap például inkább a 180 eurós ár volt a jellemző, ami 12-szeres különbség.

Forrás: theice.com
Forrás: theice.com

Egyáltalán az elmúlt két évben mindössze 13 napot lehet találni, ahol a 17-szeres különbség, a 250 euró felett lebegett a gázár. Ez augusztus 19-31 között volt. Vajon épp ebben az időszakban vásárolt volna be az MVM Next Zrt, vagy mi történt?

Forrás: theice.com
Forrás: theice.com

Az MVM Next Zrt. beszerzési árai, szerződései szigorúan titkosak, de a Hajdúszoboszlónak küldött ajánlat annyira brutális, hogy azért némi magyarázatot talán illett volna adni, hiszen ott is emberek élnek. Mindenesetre a magunk részéről nagyon kíváncsiak volnánk arra, hogy hogyan született ez az ár és ha az MVM Next Zrt. reagál bármikor, akkor annak szívesen helyt adunk. Az igazi gond, hogy ilyen energiaárakkal önkormányzatokat és cégeket lehet tönkretenni, végsősoron a magyar gazdaságot és társadalmat.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo