Dinamikusan növekszik az autós szuperapp, a fejlesztő cégben most akár tulajdonosok is lehetünk

Egy nagyon különleges, eddig még soha nem látott befektetési ajánlat érkezett a piacra. Már 50 ezer forintért tulajdonosai lehetünk egy olyan cégnek, amely az autósoknak kínál csúcstechnológiás szolgáltatásokat, az innovatív használatalapú casco biztosítástól kezdve az autó adataira épített riasztásokig, vagy akár automatikus parkolási díjfizetés leállításig. Szota Szabolcs cégalapítót kérdeztük a Cristo start-up-ról.

Miért lehet ez egy jó ajánlat?

Az autózás mindenkit érint, még akkor is, ha valaki nem vezet, vagy nincs saját gépjárműve. Ez egy folyamatosan bővülő piac. Miközben autózunk, rengeteg szolgáltatást veszünk igénybe és azt szeretnénk, ha ezeket minél költséghatékonyabban kaphatnánk meg. Mi egy olyan hiánypótló mobilalkalmazást fejlesztünk már 2019 óta, amelynek az a célja, hogy ezeket az autózáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat egyetlen helyen megtalálja a fogyasztó.

Elfogadom, a piaci helyzet ezen a területen ideális. Engem ugyanakkor, mint kisbefektetőt az érdekel, hogy milyen gyorsan és mennyire biztonságosan térül meg a befektetésem?

Mi egy start-up vagyunk. Így az a célunk, hogy minél gyorsabban, minél nagyobbra nőjünk. Cégünk egy felfelé ívelő szakaszban van, és azt szeretnénk, ha az elkövetkező 4-5 évben töretlen maradna ez a tendencia.

Szota Szabolcs alapító (Fotó: Cristo)
Szota Szabolcs alapító (Fotó: Cristo)

Tehát úgy tippeli, ha én 50 ezer forintért vásárolok az Önök részvényeiből, akkor az 4-5 év után az 100 ezer forintot ér majd?

Mi nem duplázásban gondolkodunk, hanem többszörözésben. Azt várjuk, hogy ez idő alatt sokszorozódik a cégérték. Fontos látni, hogy nem egy most induló vállalkozásba fektethetnek be az érdeklődők, hanem már egy érettebb fázisban levő startupba, amely már egy bevált és kiforrott üzleti modellben működik, és fel tud mutatni eredményeket.

Gondolkodnak osztalékon is?

Start-up-ként elsősorban ebben a fázisban még nem ez a cél. A legfontosabb számunkra a növekedési pálya fenntartása, sőt fokozása. Ezt úgy lehet elérni, ha az elkövetkező néhány évben még minden egyes fillért visszaforgatunk a cégbe, hogy a növekedést szolgálja további szolgáltatások fejlesztésével, a marketing és sales fokozásával. Ennek ellenére az osztalékfizetés sem kizárt 4-5 év távlatában.

Annyi közvetlen hasznot azért mindjárt ígérnek, hogy a befektetett összeg nagyságától függően néhány hónapig ingyen lehet használni a Pro előfizetésüket.

Így van, mert hiszek abban, ha valaki annyira megbízik bennünk, hogy pénzt fektet be hozzánk, akkor érdemes kipróbálnia a legjobb szolgáltatásainkat is.

Miért választották a közösségi finanszírozást? Miért nem intézményi befektetőkhöz fordultak, hiszen korábban már dolgoztak nagybefektetőkkel?

A következő évben 1,5-2 millió euró nagyságú tőkebevonást tervezünk, nagybefektetőktől. Amíg viszont ezt letárgyaljuk, úgy gondoltuk, hogy egy kisebb, ún. „bridge” jellegű befektetési körbe bevonjuk a kisbefektetőket is, ami segít a jelenlegi növekedési ütemünk fenntartásában. Semmiképpen nem akartuk kihagyni ugyanis őket, hiszen ez a közösség potenciálisan is nagy lehetőséget jelent a cég számára. Egy ilyen kampány jó ügyfélszerzési lehetőség, kiváló marketingeszköz is. Az egész ötlet ráadásul úgy indult, hogy az ügyfeleink számára üzemeltetett  zárt facebook csoportban, többen jelezték, hogy szívesen befektettek volna már hozzánk a cég indulásakor, ha tudtak volna rólunk. Amikor ez a kérés megjelent, akkor kezdtünk el gondolkodni azon, hogy lehetne nyitni egy ilyen lehetőséget. Ebben a csoportban egyébként nyíltan elmondjuk terveinket, ötleteinket, és háttérinformációkat is közlünk velük, valamint építünk visszajelzéseikre, kéréseikre egyaránt. Így született meg a közösségi finanszírozás gondolata is felvetésük alapján. Ráadásul mielőtt belevágtunk, tanulmányoztuk ezt a piacot és kiderült, hogy azok a közösségi befektetések sikeresek, ahol az érintett cégek korábban már fel tudtak mutatni valamit. Nulláról nem érdemes ilyen típusú finanszírozásba belevágni, vagyis esetünkben a legjobb pillanatban vagyunk, hisz van már ismertségünk, és eredmények a hátunk mögött.

Általánosan is elmondható, hogy ezt a lépcsőt egyetlen cégnek sem érdemes kihagynia fejlődése során, bármi is lesz a végeredmény.

Így van. Cégvezetőként is izgalommal figyelem az érdeklődést, mert ez számomra is egy nagyon jó visszajelzés, hogy hányan hisznek bennünk. Megerősít abban, hogy jó úton haladunk és a felelősségtudatomat is egy egészen új dimenzióba helyezi. Higgyék el, egész más kockáztatni egy arctalan tőkealap pénzét, mint olyan emberekét, akikkel személyes kapcsolatban vagyunk, akik bíznak bennünk. Az ember lelkiismerete ilyenkor egész másképp működik. Jó ebben az is ugyanakkor, hogy kisbefektetőink jó hírünket viszik szerte a világban. A cég belső kommunikációja is átalakul, mert ezek az emberek igénylik a szinte mindennapi kapcsolattartást, a kölcsönös információcserét. Lehetőségeket, ötleteket fogalmaznak meg, ami minket a legjobb megoldások megtalálására sarkal.

Az alkalmazásuk sikergrafikonján látszik, hogy az utóbbi években nagyon megugrott a felhasználóik száma. Minek tudják ezt be?

Az induláskor csak egy casco terméket lehetett elérni rajtunk keresztül. A nagy változást az jelentette, amikor elhatároztuk, hogy egy nagy autós szuper app-á fejlesztjük a rendszert. Behoztuk a parkolást, az autópályamatrica fizetést, az assistance biztosítást és az egyik szolgáltatás elkezdte húzni a másikat.

A parkolásnál úgy tudok fizetni, hogy ki sem kell szállni az autóból?

Igen, az alkalmazás a GPS-en keresztül érzékeli, hogy hol vagyok és felajánlja a fizetés elindítását. Ehhez még vannak különböző kényelmi szolgáltatások, például, ha lejár a parkolótársaság által felajánlott alapidő, akkor automatikusan meghosszabbítja az alkalmazás a parkolást, ha a tárgyalás tovább tart. Van olyan még ennél is emeltebb szintű kényelmi szolgáltatásunk is, ami már az autó megállását is érzékeli egy fizetőzónában. Ekkor felajánlja a fizetést, majd érzékeli, ha az autó elindul és akkor automatikusan leállítja azt.

Nem jelent-e konkurenciát, hogy az autógyártók is egyre több okosmegoldást építenek termékeikbe?

Nem, mert nagy különbség van az autóhoz és az autózáshoz kötött szolgáltatások között. Egy multi cég, amelyik a világ minden tájára szállít gépkocsit, nem fog kínálni kapcsolatot egy budapesti parkolórendszerhez. Nekünk az igazi értékünk az, hogy az autóból származó adatokat akár egyéb adatokkal kiegészítve olyan kényelmi szolgáltatásokat nyújtunk, amit ők még nem tudnak, vagy nem is biztos, hogy akarnak. Az autógyártók így akár a mi startup-unk felvásárlói is lehetnek, ahogy más szolgáltatók is, mint például a biztosítók, vagy az autókereskedők, mert nekik az a legnagyobb gondjuk, hogy egyszer eladják a terméküket, de aztán nincs élő ügyfélkapcsolatuk. Nekünk pedig van, és egyre inkább ez az, ami számít.

Ez nagyon igaz, életemben először vettem az autómra négyévszakos gumikat. A szervízben felhívták a figyelmem, hogy 20 ezer kilométerenként ellenőrizni kell és ezért felírtuk a gépkocsi kilométerállását. A baj, hogy már arra se emlékszem, hová írtuk fel. Jobb lett volna, ha a szerviz tárolja valamilyen számítógépes rendszerben ezt az információt.

Így van, ez mindkét félnek hasznos lenne. A szerviz újabb megbízáshoz jut, Ön pedig biztonságosan autózhat. A rendszerünk ilyen piaci igények alapján fejlődik naponta. Most például független digitális vezérügynöki licenszt (Managing General Agent, MGA) szereztünk. Ez egy hatalmas dolog. Ez egy olyan engedély, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a casco biztosítást úgy tudjuk üzemeltetni, mintha mi lennénk a biztosító. A kockázatot viszont egy nagy múltú, nagy tőkeerővel rendelkező biztosító állja. Így mi most egy olyan terméket tudunk fejleszteni, ami innovatívabb, dinamikusabb és ügyfélbarátabb lesz, mint a konkurens termékek. Ennek a jelentősége óriási. Ilyen engedéllyel rajtunk kívül egyetlen cég rendelkezik még Magyarországon. Ráadásul ez az engedély nemcsak Magyarországra szól, hanem egész Európára. Ez azért fontos, mert a kontinensen most az a tendencia, hogy az emelkedő benzinárak miatt egyre kevesebbet futnak az autók, a mi cascónk költsége pedig használatarányos, azaz az alapján kell megfizetni a díját, hogy ki mennyit megy az autójával, ami kiválóan felel erre az új piaci kihívásra.

Az ügyfél tehát nem egy havi számlát fizet.

Ezt úgy kell elképzelni, mint egy feltöltős mobilszámlát. Az alkalmazás folyamatosan figyeli hogy ki mennyit volt úton egy kis telemetriai eszköz segítségével, és annak megfelelően vonja le a Cristo Casco költségét. Ezekkel az innovatív megoldásokkal az a célunk, hogy igazságosabb és a lehető legkényelmesebb szolgáltatásokat nyújthassuk a felhasználóknak, és így minél nagyobb ügyfélkört érjünk el. Használjanak minket aktívan és így váljunk potenciális felvásárlási célponttá az autózás piacán működő nagybefektetők számára, akik hirtelen akarnak egy nagyobb előrelépést tenni az autózáshoz kapcsolódó ügyfélkör elérésében, és számukra minőségi szolgáltatások nyújtásában.

Véleményvezér

Hogyan soroznak az ukránok?

Hogyan soroznak az ukránok?

A rém és álhírek minden háborúnak természetes velejárói. Ezek között kiigazodni viszont fontos egy végzetes konfliktus idején.
Korrupció elleni front indult Ukrajnában

Korrupció elleni front indult Ukrajnában

Szomorú, de a nagy számok azt mutaják, hogy a korrupció nyugatról keletre tartva csak egyre nő. Hogyan lehetne megállítani?
Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás

Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás

Nagy vitatéma, hogy hasznosak-e az ársapkák, vagy nem. A benzin esetében nagy volt a bukta, de kérdés, mi lenne az élelmiszerek esetében.
Imádja a közpénzből vett luxust a fideszes polgármester

Imádja a közpénzből vett luxust a fideszes polgármester

Pétervására város fideszes polgármestere nemcsak kastélyt épített uniós pénz felhasználásával magának.
Újabb EU pénzből épített fideszes kastélyt talált Hadházy Ákos

Újabb EU pénzből épített fideszes kastélyt talált Hadházy Ákos

A független képviselő töretlen szorgalommal igyekszik utánajárni, hogy hová kerülnek az uniós pénzek.
Az összeszerelő-üzemként működő magyar gazdaság nagyon kitett a globális láncokban mutatkozó zavaroknak

Az összeszerelő-üzemként működő magyar gazdaság nagyon kitett a globális láncokban mutatkozó zavaroknak

A rendkívül magas magyar infláció mögött rossz, vagy tudatos kormányzati intézkedések állnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo