Devizahitelt akartak!

Idén a januártól április végéig folyósított lakáscélú hiteleken belül tovább csökkent az államilag támogatottak aránya. A négy hónap alatt felvett közel 160 milliárd forintnyi lakáskölcsön mindössze 28,8 százaléka volt állami támogatás, 113 milliárd pedig devizakölcsön volt. - derül ki a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda elemzéséből.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az év első négy hónapjában a DEM szakemberei szerint folytatódott az államilag támogatott hitelek lakáshitelezésen belüli marginalizálódása. Ez a 2004 óta megfigyelhető jelenség a konkrét adatokban azt jelenti: az idén januártól április végéig nyújtott, 159 milliárd forintnyi banki lakáskölcsönön belül mindössze 28,8 százalékot tett ki az állami támogatásúak aránya. A csökkenés a devizaalapú hitelek volumenének növekedése, és a forintalapú támogatott hitelek volumenének stabilizálódása mellett következett be. A nem támogatott lakáscélú hitelekre 2006 első negyedévében 23 779 szerződést kötöttek, értékük mintegy 113,2 milliárd forint. A nem támogatott lakáscélú hitelek aránya április végére elérte a 71 százalékot, átlagos nagyságuk ezen időszak alatt 4,8 millió forint volt. A lakáscélú hitelek összértéke egyébként - folyó áron - 27 százalékkal, összeg szerint 34 milliárddal meghaladta a tavalyi szintet, viszont csak 4 milliárddal több a 2004. évinél.

Miután a devizaalapú, támogatás nélküli hitelek nem drágábbak a forint alapú államilag támogatottaknál, a költségvetés 2004 óta már fölöslegesen nyújt az új szerződésekhez támogatást. - állítják a DEM szakemberei, akiknek számításai szerint ennek a támogatásnak a volumene előreláthatólag  - az euró bevezetéséig - jóval 60 milliárd forint felett lesz.


forrás: DEM

Nem kell a forint

Az új lakásokra a lakosság által igényelt támogatott forinthitelek mennyisége az elmúlt két esztendőben érezhetően csökkent. Ezt alátámasztják az adatok is. E szerint, amíg 2004. első négy hónapjában az új építésű lakóingatlanokra felvett kölcsönök mértéke 72 milliárd volt, addig a tavalyi év hasonló időszakában 36, idén pedig mindössze 25 milliárd forintot tett ki. Ezzel szemben jelentős növekedés tapasztalható az új lakások vásárlásához devizában folyósított banki kölcsönök esetében. Amíg 2004. január-április hónapokban mindössze 13 milliárd forintnyi hasonló hitelt helyeztek ki a pénzintézetek, addig 2005-ben a hitel mennyisége elérte a 69, idén április végéig pedig az említet 113,2 milliárd forintot.

Új és használt

#page# 

Az új lakásokhoz felvett támogatott forinthitelek esetében az átlagos hitelnagyság szintén csökkenő tendenciát jelez: 2004-ben ez az összeg 6,7-7,3 millió, a múlt évben 6-6,3 millió forint között mozgott, idén pedig a januári 5,6 millióról ment fel áprilisra 6,2 millióra. 2006 első négy havában új lakások építéséhez, vagy vásárlásához felvehető támogatott hitelre 4069 szerződést kötöttek, 25,3 milliárd forint értékben.

A használt lakóingatlanok szegmensében másképp alakult a támogatott és a devizahitelek aránya. Amíg 2004 első négy hónapjában a teljes folyósított hitelösszeg 91, tavaly 45 százaléka, idén pedig 28,8-a volt államilag támogatott, a többi devizahitel. A használt lakások vásárlására, bővítésére, korszerűsítésére, és felújítására 2006. első négy havában 6452 szerződést kötöttek, 20,6 milliárd forint értékben. Az átlagos hitelnagyság továbbra is 3,2 millió forint, ami megegyezik a tavalyi évre jellemző szinttel.


forrás: DEM

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo