Csavart egy nagyot a kormány az Otthon Start Program feltételein

Megjelent hétfőn este a különböző lakás-, illetve családtámogatások összehangolásáról szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Érintett a szeptemberben induló Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a falusi CSOK, illetve a babaváró hitel is. A Bank360 szakértői összefoglalták a legfontosabb változásokat.

Több állami támogatás feltételei is változnak szeptembertől a hétfő este közzétett rendeletmódosítások szerint – írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál. Az Otthon Start Programot most már hivatalosan is összehangolták a jelenleg futó állami családtámogatásokkal, emellett a babaváró hitelesek is kaptak egy könnyítést.

Otthon Start Program: nagy változás az adóstársaknál

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitelről szóló rendelet kapott még néhány kiegészítést, ezek az alábbiak:

  • a kölcsönt csak egy alkalommal lehet igénybe venni, akkor is, ha az igénylő már visszafizette a kölcsönt és a kamattámogatást is,
  • aki adóstársként szerepel a szerződésben, az is igénylőnek számít, vagyis később főadósként nem veheti fel az Otthon Start lakáshitelt saját lakáscélra,
  • adóstársként csak házastárs vagy szülő vonható be, az utóbbi nem szerezhet tulajdonjogot az ingatlanban,
  • ha a házaspár közösen veszi fel a hitelt, akkor mindkettejük szüleit be lehet vonni adóstársként.

Ez a kiegészítés jelentősen megnehezítheti azoknak az igénylőknek a dolgát, akik nem házaspárként, hanem például élettársként vágnának bele a közös lakásvásárlásba, de ugyanezen az elven a testvérek közös igénylése sem fog működni. Élettársak közös igénylésére a falusi CSOK-nál van lehetőség, ebben az esetben a földrajzi korlátokkal kell számolni, ugyanis az csak a preferált kistelepüléseken érhető el.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo