Csányi Sándor: pá, pá recesszió

A recessziót várhatóan el tudjuk kerülni idén, jövőre pedig folytatódhat a gazdasági növekedés, míg a magyar agrárium a korábbinál is lendületesebben fejlődhet a következő években – hangzott el az OTP Agrár Gálán, a hitelintézet Vállalati és Agrár Igazgatóságának partnerrendezvényén. Az eseményen átadták Agráriumért OTP Díjakat is, annak az öt mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásnak, amely kiemelkedő szakmai teljesítményével példaként szolgálhat az ágazat minden szereplője számára.

A rendezvényen ismét öt mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari vállalkozás képviselője vehette át az Agráriumért OTP Díjat. A hitelintézet idén negyedszer adta át az elismerést, amelyet azért alapított, hogy ráirányítsa a figyelmet az agrárvállalkozások értékteremtő munkájára és kiemelkedő szakmai teljesítményére, amely az ágazat minden szereplője számára példaként szolgálhat.

A díjazottakat a 2012-ben – Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója által – alapított, akadémikusok és szakmai szervezetek képviselőiből álló Agrárkollégium választotta ki a jelöltek közül. A döntési szempontok között a gazdasági eredmények mellett kiemelkedő helyen szerepelt, hogy a vállalkozás mennyire innovatív, él-e a legújabb fejlesztések lehetőségeivel.

Díjazottak az öt kategóriában:

Növénytermesztés: Simon Mezőgazdasági Kft. – A hantosi vállalkozás elsősorban szántóföldi növények termesztésével és azok értékesítésével foglalkozik, egyebek mellett repcét, répát és borsót termeszt.

Állattenyésztés: Nyakas Farm Kft. – A hajdúnánási vállalkozás 4500 szarvasmarhát tart és évi 24 millió liter tejet termel.

Kertészet: Solybor Szőlőtermelő és Szolgáltató Kft. – A Gyöngyössolymoson található családi borászat termelése jelentős részét Nyugat-Európába exportálja, de a magyar borpalettát is szélesíti boraival.

Élelmiszeripar: Hajdúhús 2000 Kft. – A debreceni vállalkozás sertés feldolgozásával, húskészítmény-gyártással és -kereskedelemmel foglalkozik.

Nemzetközi tevékenység: Hungrana Kft. – A Szabadegyházán működő vállalkozás évente több mint 1 millió tonna kukoricát dolgoz föl, amelyből izo-cukrot, keményítőt, alkoholt és takarmányt állít elő.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo