Csak leshetnek, akik a vidéki otthonfelújítási pénzekre várnak

Hiába indult el 2025 elejétől a vidéki otthonfelújítási program, a kedvezményes hitelét még sehol sem tudják igényelni az érdeklődők.

A K&H-nál is tapasztalnak érdeklődést a hitel iránt, ahogy az Ersténél is. Az Erste február 10-től adja majd ezt a hitelt. A vidéki otthonfelújítási kölcsön összege náluk minimum 4 millió, maximum 6 millió forint lehet, a futamidő 5-10 év.

Van másik program is vidékre, de a fővárosra is

A vidéki otthonfelújítási programnál kedvezőbbek a feltételei az uniós forrásból finanszírozott energetikai otthonfelújítási programnak. Ebben 1 millió forintos önrész mellett 6 milliót igényelhet az ügyfél egy legalább 7 milliós beruházásra, amelyből 3 millió forint lehet a támogatás és 3 millió forint a nulla százalékos hitel.

Ezt a támogatást viszont csak meghatározott energetikai felújításokra lehet felhasználni. A Bank360.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a programnak január 20-tól kedvezőbbé váltak a feltételei: már a 2007. január 1. előtt használatbavételi engedélyt kapott, életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házakra lehet igényelni, míg korábban csak a 1991 előtt épültekre lehetett. A felújítással igazoltan legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni. Ezt hitelt csak az MFB Pont Pluszokon lehet igényelni, amelyek az OTP, az MBH és a Gránit Bank hálózatában találhatók.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo