Bukarest meglépi: egymillió rokkantnyugdíjast ellenőriznek

Majdnem egymillió rokkantnyugdíjas nyugállományba vonulásának a körülményeit kezdik vizsgálni Romániában, mivel a hatóságok azt gyanítják, hogy akár 30 százalékuk is hamis orvosi igazolásokkal, törvénytelenül vonult ki a munkaerőpiacról.

Mihai Seitan munkaügyi miniszter kedden a román közszolgálati rádiónak elmondta, hogy az elmúlt években rohamosan megnőtt a rokkantnyugdíjasok száma. A hatságok becslése szerint az iratcsomók átvizsgálása akár három évig is eltarthat.    

Seitan szerint felelősségre vonják azokat az orvosokat, akikről bebizonyosodik, hogy jogellenesen írtak alá nyugdíjaztatásra feljogosító iratokat. Büntetéseket terveznek azok ellen is, akik megvesztegetés révén kapták meg az juttatást biztosító papírokat. Az elmúlt nyolc évben 300 ezerrel nőtt a rokkantnyugdíjasok száma, így jelenleg 900 ezren szerepelnek a hivatalos nyilvántartásokban.  

Megfigyelők szerint azonban nagyon nehéz lesz bebizonyítani, hogy orvosok által kiállított igazolások egy része hamis, de a hatóságok remélik, hogy az ellenőrzés nyomán sikerül csökkenteni a rokkantnyugdíjasok számát. A felülvizsgálatot az új nyugdíjtörvény írja elő, amelyet a román kormány a múlt héten fogadott el, de még a parlamentnek is rá kell bólintania. Ez a jogszabály szigorítani fogja a rokkantsági nyugállományba vonulás feltételeit. A román kormány azért akarja megreformálni a nyugdíjrendszert, mert a jelenlegi hosszú távon fenntarthatatlan.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo