Bortúra a Millenáris Parkban

Az ínyenceknek kínál át ízkirándulást a II. kerületi Önkormányzat és a Haris Kereskedőház, június 2-án megnyitják a Budai Gourmet Borfesztivált.

Már a második éve rendezi meg borfesztiválját Budapest II. kerülete. A Budai Gourmet legfőbb szervezője, Haris György és a nevét viselő kereskedőház a múlt évben még csak azt találta ki, hogy a Mammut melletti utcát a rendezvény idejére "sétálósítják", a felállított sátrakat, pavilonokat pedig csak belépőjegy ellenében lehetett megközelíteni. 

-  Sokan nem hitték, hogy eredményes lehet az alkalmi közlekedési korlátozással járó fesztivál és az, hogy pénzt kell fizetni az utca felkereséséért - emlékeztetett a tavalyi nyitányra Haris György. - A vállalkozás azonban sikerrel járt, a környék lakóinak nagy része sem bánta, hogy néhány napig a gyalogosoké, az ínyenceké lett az utcájuk. A borászok pedig a jelentős érdeklődésen felbuzdulva az idei folytatást kérték és a II. kerületi Önkormányzattól meg is kapják, de most már jóval több pincészetnek módot kínálva a pünkösdi bemutatkozásra.

A helyhatóság és a Haris Kereskedőház Kft. június 2-5. között  rendezi meg immáron a második Budai Gourmet Borfesztivált. A kereskedőház honlapján olvasható is, hogy olyan kiállítókat igyekeztek meghívni immáron a Millenáris Parkba beköltöző, tehát több pavilon felállítására alkalmassá tett fesztiválra, akik "elkötelezett hívei a hétköznapitól eltérő, a kifinomult ízlésvilágnak hódoló bor és sajtkedvelő közönség kiszolgálásának".

Érdekesség, hogy elérhető a fesztivált virtuálisan is, mivel elkészült az a naprakész és dinamikus weboldal, ahol mindenki megírhatja véleményét, hozzászólhat, javaslatot tehet, elmondhatja tapasztalatait a hasonló rendezvényekről. Az oldalt a www.budaigourmet.hu címen lehet a megtalálni. 
 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo