Borlepárlási támogatást szerezhetnek a borászatok

Az Agrárminisztérium (AM) 1,6 milliárd forint keretösszeggel támogatást biztosít a borászatoknak védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére idén 1,6 milliárd forintos keretösszeggel legfeljebb 90 ezer hektoliter rozé- és vörösbor lepárlása valósulhat meg támogatott módon, ami alternatív bevételi lehetőséget jelent azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek.

1,6 milliárd a keret (Fotó: Depositphotos)
1,6 milliárd a keret (Fotó: Depositphotos)

A támogatás mértékének megállapítása a lepárlásra szánt bor tényleges alkoholtartalma alapján történik, így egy liter bort 150 és 180 forint közötti nettó áron vesz át a lepárló. Egy bortermelő legfeljebb 2500 hektoliter borászati terméket szállíthat be az intézkedésben részt vevő lepárlóüzemek valamelyikébe; a beszállított bor csak védett eredetű, azaz oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott rozé- vagy vörösbor lehet, a tényleges alkoholtartalma pedig nem lehet kevesebb mint 11,5 százalék - olvasható a közleményben.

A támogatást a lepárlóüzem igényelheti és teljes mértékben át kell adnia azt a beszállító borászat részére. A beszállítási lehetőség a lepárlóüzem felé a tervek szerint a rendelet megjelenése után néhány nap múlva már megnyílhat.

Az intézkedés nyomán az érintett szegmensben érzékelhetően csökkenhet a kínálati nyomás, megkönnyítve ezzel a szüret menetét, emellett a támogatás segítségével a magyar gazdák magasabb áron tudják értékesíteni a megtermett szőlőjüket.

(MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo