Bő két hete maradt az őstermelőknek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjbevallási határideje 2017. július 15. Azok az őstermelők, akiknek előző évi árbevétele nem érte el a 600 ezer forintot, és emiatt nem kell bevallást tenniük, 2017. június 30-ig fizethetik meg a 2.000 forint tagdíjat. A többi tag esetében a tagdíjbefizetés határideje 2017. július 31.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál jelenleg is tart az idei tagdíjbevallási időszak. A kamarai tagok 2017. július 15-ig tehetik meg bevallásukat a Kamara portálján (www.nak.hu) elérhető e-Irodába belépve. Mintegy 200 ezer kamarai tagnak kell eleget tennie ezen kötelességének. Közülük eddig már több mint 50 ezren elkészítették tagdíjbevallásukat. Az igénybe vehető tagdíjkedvezmények idén tovább bővültek. Azok a tagok, akiknek agrárgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétele nem éri el a teljes árbevételének 33 százalékát (külön kérelem esetén 50 százalékát), kérhetik, hogy a tagdíjfizetési osztályba sorolás csak az agrárgazdasági tevékenységből származó árbevétel alapján történjen. A változás jelentős, hiszen ez eddig 20, külön kérelem esetén 25 százalék volt.

Kép: EU

Azoknak a kamarai tagoknak, akik 2017. július 15-31. között tesznek bevallást, a fizetendő tagdíj 10 százalékának megfelelő késedelmi pótlékot is meg kell fizetniük a tagdíjon felül. A tagdíj megfizetésének határideje változatlanul 2017. július 31. Ezt követően a bevallást nem tett tagok tagdíjfizetési kötelezettségét a Kamara állapítja meg, esetükben a pótlék a megállapított tagdíj 20 százaléka.

Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében nem kell bevallást tenniük a földműves tagoknak, illetve azoknak a kizárólag őstermelőként tevékenykedő kamarai tagoknak, akiknek az előző évi árbevételük nem érte el a 600 ezer forintot, és semmilyen, a NAK Alapszabályában foglalt kedvezménnyel nem kívánnak élni. Esetükben elégséges, ha 2017. június 30-ig banki átutalással vagy a NAK által postai úton megküldött csekken megfizetik a 2.000 forint tagdíjat. A NAK előzetes adatai alapján több mint 180 ezer tag élhet ezzel a könnyítéssel.

A NAK Küldöttgyűlése idén májusban határozott arról, hogy ha a 2016-ban a tagjegyzékbe vett tagok 2017. július 31-ig megszüntették, illetve megszüntetik a tagságukat, és a rögzített egyéb feltételeknek is megfelelnek, mentesülhetnek a tagjegyzékbe való bekerülésük évét megelőző években esedékes tagdíj megfizetése alól. A Küldöttgyűlés arról is döntött, hogy 2017. július 31-ig ismételten megnyílik a 2013-2016 évekre a tagdíjalap arányosításának lehetősége azoknak, akik folytattak, illetve folytatnak agrártevékenységet. Az ezzel kapcsolatos ügyintézés a fent említett e-Irodán keresztül történhet, ahol a visszamenőleges tagdíjkedvezmények igénylésének részletes szabályairól is tájékozódhatnak az érintettek.

Vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte az agrárgazdasági kamara
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a biztonságos élelmiszertermelés fenntartása érdekében a vízhiányos időszak 2017. június 1-től visszavonásig érvényes megállapítását kezdeményezte. Amennyiben bevezetik a NAK javaslatára a vízhiányos időszakot, úgy a szóban forgó időtartamban a gazdálkodóknak nem kell vízkészletjárulékot (VKJ) fizetniük az öntözési, halgazdálkodási és rizstermelési vízhasználat vízmennyisége után az éghajlati anomáliák által okozott költségterhek mérséklése végett.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo