Biztosítók a vírus árnyékában - ezek az eddigi tapasztalatok

A járvány minden biztosító számára rendkívüli helyzetet hozott, de a szektor így is viszonylag jól átvészelte az eddigi időszakot.

A biztosítási termékek közül az utasbiztosítási piacot érintette leginkább a járvány, lényegében megszűntette. Harmadik negyedéves adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, de legalább 70-80 százalékos csökkenésre nem számítunk – mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók szövetségének elnöke egy mai sajtótájékoztatón.

A kötelező biztosításokra elsősorban a kárgyakoriságon keresztül hatott: a második negyedévben 12 százalékkal jobb volt a kárráfordítás, de a nyár folyamán ez visszatért a válság előtti szintekre, hiszen a korábban tömegközlekedéssel közlekedők is autóba ültek.

Az életbiztosításoknál a második negyedévben növekedés volt megfigyelhető, köszönhetően az online kötésnek. Nagyon tudatosak az ügyfelek: egyelőre nincs drámai pénzkivonás a biztosításokból, sőt jól alakulnak a számok. Ugyanakkor az továbbra is igaz, hogy bőven lenne még hova fejlődni élet-, illetve nyugdíjbiztosítások tekintetében, hiszen Magyarországnak több felmérés alapján elég jelentős a lemaradása a kontinensen belül, ha a nyugdíjmegtakarításokról van szó.

Indul a kgfb-időszak

Az induló kampányban ezúttal tizenegy biztosító hirdetett meg januári elsejével kezdődő új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási tarifákat. A szakember elmondása szerint évek óta egyre kevesebb autós - idén a magántulajdonban lévő személygépkocsik 17-18 százaléka – érintett az év végi kampányban. Már működik a MABISZ Díjnavigátora, amely a szükséges adatok betáplálása után össze tudja hasonlítani az elérhető tarifákat – a rendszer a mai napon frissült a 2021-re vonatkozó aktuális számokkal.

Nem szűnik meg a károkozói pótdíj

Rengeteg félrevezető információ jelent meg az MNB elvárásaival kapcsolatban – fogalmazott a MABISZ elnöke. Valójában a felügyelet azt fogalmazta meg, hogy a biztosítók megalapozott adatokkal támasszák alá tarifáikat, ami egy jogos elvárás, így a károkozói pótdíj megszűntetéséről nincs szó, csak a túlzott, kiárazó tarifákat fogja vizsgálni az MNB.

Tekintve, hogy károsultak aránya mindössze 4-5 százalék körül mozog, az ügyfelek 95 százalékát nem is érinti ez a kérdés. A károkozói pótdíj a mostani tarifahirdetések alapján megmaradt, de mérséklődött – tette hozzá.

Mennyire bíznak a magyarok a biztosítókban?

A MABISZ megbízásából a Századvég Alapítvány készített felmérést a biztosítók megítéléséről, ennek eredményeit Pillók Péter, piac- és közvéleménykutatási igazgatója ismertette a sajtótájékoztatón. A teljes piac elégedettségének mértékét tükröző Biztosítási Bizalmi Index (BIBIX) a tavalyi 51,9-es értékről idén októberre 55,8 pontos értékre emelkedett, így az látszik, hogy a koronavírus-járvány is bízott a lakosság a biztosítókban.

(Forrás: MABISZ/Századvég)

A felmérésből kiderült, hogy az egyes típusokkal kapcsolatos elégedettséget tekintve továbbra is az egészségbiztosítások állnak az első helyen, a 81,4 pontos elégedettséget a baleset- és lakásbiztosítások követik 80,8, illetve 80,6 pontos értékekkel. Legalacsonyabb az elégedettségi szint az utasbiztosítással rendelkezők körében, ennek értéke 78,4 pont a 100 fokú skálán. Az előző évhez képest a CASCO-val való elégedettség nőtt a leginkább (4,6 pontos növekedés).

A biztosítástípusok közül változatlanul a lakásbiztosítás a legelterjedtebb, lakását a magyar felnőtt lakosság 73,9 százaléka biztosította, míg kgfb-vel 70,7 százalék rendelkezik, életbiztosítást 50,8, balesetbiztosítást pedig 46,6 százalék kötött. Az előző évben tapasztalt enyhe növekedés után most enyhe csökkenés látható a lakosság biztosításokkal való ellátottsága terén. A legnagyobb visszaesés a balesetbiztosítások kapcsán tapasztalható, ez esetben 10,2 százalékponttal csökkent a biztosítással rendelkezők aránya 2019-hez képest.

A gépjárműbiztosítással rendelkezők 80,2 százaléka elégedett a biztosító eljárásával, a kapcsolattartás módjával és minőségével pedig 83,3 százalék. Gépjármű-káreseményről az elmúlt 5 évben az autósok 23 százaléka számolt be. A káresemény során károsultként jelen levő válaszadók 73,4 százaléka volt elégedett a károkozó biztosítójának szolgáltatásával, míg károkozóként 70 százalékuk nyilatkozott hasonló módon saját biztosítójával kapcsolatban.

A nem gépjármű célú, egyéb biztosítások esetén is változatlanul magas az elégedettség: a szerződéssel kapcsolatban adott tájékoztatással a válaszadók 81,4, a kapcsolattartással pedig 83,7 százaléka elégedett. Egyéb biztosításhoz köthető káreseményről a válaszadók harmada számolt be, közülük 80 százalék elégedett volt a szolgáltatással.

Megjött a kedv az online ügyintézéshez

A járványhelyzet a lakosság 43,9 százalékát motiválta arra, hogy áttérjen az online ügyintézési és szerződéskötési módokra (bármilyen ügyben), míg kifejezetten a biztosítással rendelkezők körében a biztosítási ügyintézés kapcsán ez az arány 34,9 százalék. A biztosítottak harmada tehát a járvány hatására nagyobb hajlandóságot mutat az online biztosítási ügyintézésre, mint korábban.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo