Biztosítás elektromos rollerekre: hatszámjegyű tarifákat is találni

Átlagosan 5960 forintos éves átlagdíj mellett többségükben két biztosító termékei közül választanak az elektromos rollerek tulajdonosai – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő portál mikromobilitási eszközökre fejlesztett, immár másfél hete futó kalkulátorának eddigi adataiból.

Július 16-tól számos mikromobilitási jármű már kizárólag kgfb-vel közlekedhetnek a közutakon. Ebbe a körbe tartoznak többek között azok az elektromos rollerek, amelyeknek tömege meghaladja a 25 kilogrammot tervezett sebessége pedig a 14 km/órát, illetve azok is, amelyek ez alatti tömegűek, amennnyiben a jármű tervezési sebessége meghaladja az óránkénti 25 kilométert.

Beindult a kötelezők kötése a villanyrollerekre
Beindult a kötelezők kötése a villanyrollerekre
Fotó: Depositphotos

Az Insura.hu statisztikái szerint az összes e-rolleres kgfb-szerződés 79 százalékát két biztosító, a K&H és a Signal nyújtotta. A biztosítói kínálatban elsősorban az életkor és a lakóhely alapján differenciálódnak a díjak: a budapesti rolleresek például a területi kockázatok miatt az országos átlagnál magasabb, mintegy 8500 forintos átlagdíjjal kötik meg kötelezőiket a járműveikre.

Egyes biztosítók díjait emellett olyan egyéb tényezők is befolyásolják, mint például az e-kommunikáció vállalása, flotta esetében a járművek száma, illetve a bérbeadás ténye.

Az eddigi adatok több vélekedést is cáfolni látszanak. Egyrészt villanyrollert korántsem csak a nagyobb városokban használnak: az eddigi szerződések 39 százalékát kötötték fővárosi, illetve valamelyik megyeszékhelyen élő ügyfelek, ugyanakkor 61 százaléknyian egyéb vidéki települések lakói voltak. Másrészt az sem feltétlenül fedi a valóságot, hogy ezeken a járműveken csak a legfiatalabb korosztályok közlekednek: a szerződők 79 százaléka 35 év feletti, 20 százalékuk pedig már az 55. életéve felett jár.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo