Bizakodón nézünk a jövőbe

Decemberben lényegében nem változott a GKI-Erste konjunktúra-index értéke. Az év egészére mindvégig az optimizmus volt jellemző, az egyes hónapok hullámzása kifejezetten szerény volt. A felmérés szerint decemberben az üzleti várakozások is változatlanok voltak, a fogyasztóiak viszont – bár csak minimálisan javultak – idei csúcsukra értek.

Kép: Pixabay

Decemberben az üzleti szférán belül az ipari és kereskedelmi várakozások kissé romlottak, az építőipari és szolgáltató cégek viszont a novemberinél optimistábbak lettek. Az ipari bizalmi index decemberben valamicskét csökkent, így – némi évközi javulás után – visszatért az év eleji szintre. A decemberi gyengülésben egyaránt szerepe volt az elmúlt és a következő időszaki termelés romló megítélésének, valamint a csökkenő rendelésállománynak (ezen belül az exportrendeléseknek). A készletek megítélése viszont javult. Az építőipari bizalmi index értéke – kéthavi csökkenés után – decemberben pozitívan korrigált. Az előző háromhavi termelés és a rendelésállomány értékelése is javult. A kereskedelmi bizalmi index viszont kissé csökkent. Az eladási pozícióról, a készletszintről valamint a rendelésállományról alkotott vélemény egyaránt valamivel rosszabb lett. A szolgáltatói bizalmi index decemberben visszaemelkedett októberi értékére. Kedvezőbb lett az általános üzletmenet, az elmúlt és következő időszak forgalmának megítélése is.

Az egy évvel ezelőttihez képest a hazai cégvezetők is bizakodóbbak!

A foglakoztatási szándék az iparban nem változott, az építőiparban és a kereskedelemben kissé visszafogottabb lett, a szolgáltató szférában javult. A lakosság munkanélküliségtől való félelme erősödött. Az áremelési törekvés mértéke az iparban nőtt, a köre viszont csökkent. Az építőiparban továbbra sem tér el egymástól az áremelésre és árcsökkenésre számító cégek aránya. A kereskedelmi cégek körében egy hónap alatt csökkent az áremelést tervezők aránya, miközben az árnövelés átlagos mértéke közel hat éves minimumára csökkent. A szolgáltató cégek áremelési szándéka viszont erősödött, miként a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban és a kereskedelemben romlott, az építőiparban nem változott, a szolgáltató cégek és a fogyasztók körében javult.

A GKI fogyasztói bizalmi index decemberben csak minimálisan emelkedett, de így is idei legmagasabb értékét érte el. A lakosság a saját pénzügyi helyzetének következő egy évét a novemberinél kissé rosszabbnak, megtakarítási képességét viszont kedvezőbbnek vélte. A megkérdezettek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét jelentősen javulónak, a következő egy évre vonatkozót viszont romlónak érzékelték.

Jövőre is emelkedik a fizetésünk
Globálisan 2,5%-kal növekednek a reálbérek, amelyre hosszú ideje nem volt példa. Ez azonban nem csak a valóban magas emeléseknek, hanem a rekord alacsony inflációnak is köszönhető – mutat rá a Hay Group menedzsment tanácsadó cég elemzése. Akárcsak idén, Magyarország jövőre sem marad el ettől, átlagosan 2,4%-kal emelkednek majd a reálbérek.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo