Besokallt dolgozók: év eleji felmondási hullámmal küzdhet a hazai vállalatok negyede

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően történik a felmondások 25 százaléka - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A legtöbb esetben egy felmondás mögött több tényező is áll, azonban az év eleje az igazi munkahelyváltó szezon a legtöbb iparágban. A korábbi évek fáradtsága, nem megfelelő év végi elismerés - akár bónusz akár csak “jó szó” formájában - vagy újragondolt karrierútvonalak és célok lehetnek a felmondások mögött.

Bónuszok, juttatások vagy a köszönet elmaradása

A felmondók 25 százaléka megvárja az év végét, hiszen ekkor várható “pulykapénzek” sokszor kecsegtetőek, ezért néhányan lehet, hogy ezek kifizetésére számítanak, mielőtt távoznak.

“Fontos, hogy a bónuszrendszer mögött egyrészt legyen egy komoly és őszinte köszönetnyilvánítás, illetve felkészülés és tervezés a következő évre. Ha a munkavállalóknak nincs jövőképe az adott cégnél, akkor ne várjuk, hogy a következő évért lelkesedni fognak” - mondta el Nagy Béla, a Comline Budapest tulajdonosa és vezető trénere.

Az év eleje a felmondások ideje? (Fotó: Depositphotos)
Az év eleje a felmondások ideje? (Fotó: Depositphotos)

A bónuszok és köszönetnyilvánítások elmaradása különösen gyakran vezet a következő év elején felmondáshoz, ha a munkavállalók fáradtan, enerváltan állnak neki az előttük álló időszaknak.

Újragondolt karrierútvonalak, személyes élethelyzetek

Iparágtól, régiótól függetlenül az emberek év elején áttekintik a teljesítményüket, és úgy érezhetik, hogy változásra van szükségük a karrierjükben vagy új kihívásokra vágynak.  Néhányan az év elejét választják arra, hogy új lehetőségeket keressenek, új kihívások elé nézzenek vagy más munkahelyet találjanak. Ennek lehet oka az, hogy úgy érzik, elérték a jelenlegi helyen a fejlődésük csúcsát, vagy egyszerűen csak változásra vágynak az életükben.

“Ilyen esetben tud jól jönni akár a cégen belüli pozícióváltás, új közeg, új csapat, amivel megelőzhető a lemorzsolódás” - egészítette ki a szakember.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo