Becsődölt Közel-Kelet Svájca

Libanon nem tudja törleszteni a következő hét elején esedékes 1,2 milliárd dolláros (360 milliárd forintos) eurokötvény-tartozását - közölte Hasszan Diab libanoni miniszterelnök.

(Fotó: depositphotos.com)

Ez az első alkalom, hogy az egykoron a Közel-Kelet Svájcaként is emlegetett ország fizetésképtelenséget jelentett.

"Nem volt könnyű döntés" - mondta. "Libanon adóssága nagyobb, mint amit az ország elbír" - tette hozzá.
A közel-keleti országban az államadósság eléri a bruttó hazai termék (GDP) 170 százalékát. Libanonban az 1975-1990-es polgárháború óta nem volt ilyen rossz a gazdasági helyzet. Október óta folyamatosak a tüntetések. A megmozdulások Szaad Haríri előző kormányfő lemondásához vezettek. A korábban egyetemi professzorként dolgozó Diab televíziós beszédében megvédte a kormány szombaton hozott döntését a szuverén adósság törlesztésének felfüggesztéséről és a hitelezőkkel az adósság átütemezésről való tárgyalások megkezdését.
"A fizetés felfüggesztése az egyetlen módja, hogy finanszírozhassuk állampolgáraink szükségleteit" - mutatott rá.
Hozzátette: Libanon azt tervezi, hogy tárgyal hitelezőivel adóssága átstrukturálásáról. Az országra jelentős nyomás nehezedik a nemzetközi pénzintézetek felől. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap megszorító intézkedéseket követel a pénzügyi támogatásért cserébe.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo