Bécs az Airbnb szabályozását szorgalmazza az EU-nál

Állásfoglalást nyújtott be a Régiók Európai Bizottságához az osztrák főváros kezdeményezésére több európai nagyváros a digitális gazdaság átfogó jogi szabályozását követelve. A kezdeményezés érinti az internetes lakáskiadást is.

A kedvelt turisztikai célpontok a szabályoknak ellenszegülő szállásközvetítő oldalak miatt nemcsak adóbevételektől esnek el, de ezek idővel a helyi lakáspiacokat is átrendezik. A városok frekventált részeiről kiszorulnak a helyi lakosok, mert ezeket a lakásokat inkább turistáknak adják ki. Párizs központjában például a lakások több mint negyedében már nem helyiek laknak.

Mivel az Európai Unió e-kereskedelemre vonatkozó irányelve még az Airbnb és társai megjelenése előtti időkből származik, az Európai Bizottság leendő elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette, hogy még 2020-ban kidolgozzák megújításának tervezetét.

Ebbe szeretnének nagyobb beleszólást Bécs és szövetségesei, közöttük Amszterdam, Párizs, Barcelona, Berlin, Bordeaux, Velence és Krakkó - közölte Bécs Külképviseleti Irodája.

Az általuk benyújtott állásfoglalás négy fő területet jelöl meg: az adatszolgáltatást, a jogbiztonságot, a felelősségvállalást és a lakhatást.

A hatékony végrehajtáshoz, például az adók behajtásához a városoknak hozzá kell férniük a platformok adatbázisához. Mivel az online szállásközvetítők egyéb szolgáltatásokat is kínálnak, felelősséggel tartoznak az oldalaikon megjelenő tartalmakért.

Bécs alapvetően nincs ellene a különböző internetes platformokon alapuló üzleti modelleknek, de korrekt keretfeltételek hiányában ezek hamarosan a helyi cégek, a munkavállalók és helyi lakosok ellenállásába ütközhetnek.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo