Bankot vettek a takarékszövetkezetek

A falu bankjai – a takarékszövetkezetek – jóvoltából nem csupán egy kereskedelmi bank lesz magyar kézben. A szektor fejlődését abban is látja, hogy szerte Európában a takarékszövetkezetek látják el mind nagyobb arányban a kisvállalkozások finanszírozását. A falu bankjai egyedülálló módon tavaly is növelték a betétállományt.

A kisvállalkozások finanszírozásában a takarékszövetkezeteket az Európai Unióban modellnek tartják. Sőt, ezek a pénzintézetek azok, amelyek révén Európában egyszerre érvényesülhet a multinacionális és a lokális érdekek. A többi között ezért fontos a hazai takarékszövetkezeti szektor számára az, hogy a jogalkotás a szövetkezetekről szóló, még készülő törvénytervezetben már nemcsak az agráriumra hangolódnak. Vagyis a szövetkezeteket egyenjogú vállalkozási formának hajlandók tekinteni a többivel, s ezáltal garantálható lesz a versenysemlegesség.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség szerepét felértékelődőnek látja a magyar gazdaságban, már csak azért is, mert az elmúlt évben pénzügyi szolgáltatásainak minden típusát bővíteni tudta. Szembetűnő, hogy míg a hitelintézeteknél általában nem nőtt a megtakarítások mértéke, addig a takarékszövetkezeteknél 17,8 százalékkal nőtt a betétállomány. Szőke András, a szövetség elnök-ügyvezetője évértékelő tájékoztatóján a szakmai okokon túl azzal is magyarázta a rendhagyó helyzetet, hogy a bankszektorban évről-évre történnek olyan kellemetlenségek, amilyenek miatt az emberek egy része némi bizalmatlansággal tekinti az ottani történéseket. A takarékszövetkezetek viszont nyugodtabb környezetben tevékenykednek, s mind több tipikus banki kínálattal fogadják ügyfeleiket. Vidéken az is jellemző, hogy a kisvállalkozások magánmegtakarításai üzleti pénzügyei nincsenek annyira távol egymástól, mint az általában jellemző.

Az integrált takarékszövetkezetek a múlt év végén előkészítették és az idén pénzügyi és jogi értelemben is végrehajtják programjukat, többségi tulajdonosaivá válnak a Takarékbank Rt.-nek. A pénzintézetben a tranzakció végén 25 százalék plusz egy szavazatnyi részesedése lesz csak a mai többségi német tulajdonosnak, viszont a megmaradó jogi kapcsolat a tartós szakmai és üzleti együttműködés alapját is jelenti. A kivásárlás azt is jelenti, hogy az OTP Bank Rt. mellett újabb nagy magyar tulajdonú bank leszí az országban. A hitelintézet és a takarékszövetkezetek változatlanul közös programjuknak tartják a mezőgazdaság hitelezését. Ez azért sem mellékes, mert a hitelintézeti szektor eléggé passzívan vesz részt az ágazat finanszírozásában. Szőke András kifejtette: a takarékszövetkezetek kistérségi szerepvállalását igyekeztek megalapozni az elmúlt hónapokban, a ma már 170 kistérség gyakorlatilag mindegyikében jelen vannak a falu bankjai. E programhoz kapcsolódik a növekvő arányú önkormányzati számlavezetés is, tavaly százzal gyarapodott a takarékszövetkezeti számlával rendelkező helyhatóság.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo