Az euróövezetben jobban megy: kevesebb a munkanélküli

Az euróövezetben a munkanélküliségi ráta 13 havi mélypontra, 9,9 százalékra csökkent februárban a januári 10 százalékról - közölte pénteken az Eurostat. Itthon a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 2,2%-kal, 489 ezer főre nőtt.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint januárhoz képest 77 ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma a 17 tagországban összesen. Elemzők is arra számítottak, hogy 9,9 százalékra mérséklődött a munkanélküliség az euróövezetben.  Februárban csökkent a munkanélküliség Németországban, Olaszországban, Belgiumban és Portugáliában, emelkedett ugyanakkor Spanyolországban és Ausztriában (ahogy itthon is).

A nyugati világ más jelentős gazdasági erőközpontjaihoz viszonyítva a munkanélküliség továbbra is magas az euróövezetben. Az Egyesült Államokban 8,9 százalék volt a munkanélküliségi februárban, Japánban pedig 4,6 százalék.

Az Európai Unió egészében februárban 9,5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a januári 9,6 százalékról.

Itthon romlott a helyzet

2010. december-2011. februárban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 762 ezer fő volt, ami 1%-kal több az előző év azonos időszakinál. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 2,2%-kal, 489 ezer főre nőtt, 11,5%-os munkanélküliségi rátát eredményezve.

A vizsgált időszakban a 15-64 évesek 62,0%-a, azaz 4 millió 219 ezer fő jelent meg (foglalkoztatottként, illetve munkanélküliként) a munkaerőpiacon, 45 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A férfiak 67,9%-os aktivitási aránya 0,3 százalékponttal, a nők 56,2%-os aránya pedig 0,2 százalékponttal volt magasabb a 2009. december-2010. februárinál. Továbbra is tart az a 2010. június-augusztusi időszaktól megfigyelhető tendencia, mely szerint az előző év azonos időszakához képest a gazdasági aktivitás növekedése a foglalkoztatottak és a munkanélküliek létszámának együttes emelkedése mellett következik be. Ez azzal magyarázható, hogy a munkaerőpiacon korábban kívül rekedtek, az ún. inaktívak egyre nagyobb arányban kezdtek munkát keresni, és váltak - munkanélküliként - gazdaságilag aktívvá.

A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 730 ezer fő volt, 35 ezer fővel több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor 66 ezer fővel kevesebb - elsősorban a szezonális tényezők miatt - a három hónappal ezelőttinél (2010. szeptember-november). A korcsoport 54,8%-os foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakit 0,2 százalékponttal haladta meg. A 15-64 éves foglalkoztatott férfiak létszáma 2 millió 3 ezer fő volt, 59,7%-os foglalkoztatási rátával, a nők megfelelő mutatói: 1 millió 727 ezer fő, illetve 50%.

A 15-74 éves munkanélküliek száma 489 ezer fő volt, 10 ezer fővel több, mint egy évvel korábban (a növekedés a mintavételi hibahatáron belüli). A 11,5%-os munkanélküliségi ráta lényegében megegyezett az egy évvel ezelőttivel, az előző háromhavi értéknél (2010. november-2011. január) pedig 0,3 százalékponttal volt magasabb. A munkanélküliségi ráta a férfiak körében 12,0%, a nők esetében 10,9% volt 2010. december-2011. februárban.

Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo