Átveri a nézőket az ATV Heti Naplója?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ATV-vel szemben, mivel a Heti Napló című műsor közönségszavazásához kapcsolódó nyereményjáték során a csatorna vélhetően megtéveszti a fogyasztókat - közölte a GVH.

Kiemelik: a vizsgálat az ATV nézőinek érdekeit szolgálja, a fogyasztókat védi. A versenyfelügyeleti eljárást az ATV Első Magyar Magántelevíziós Zrt.-vel (ATV) szemben indították, mivel a tévétársaság a "Heti Napló Sváby Andrással" című műsora alatt vélhetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a fogyasztókkal szemben.

Sötét játék? (Fotó: GVH)
Sötét játék? (Fotó: GVH)

A műsorhoz kapcsolódó játék során a nézők SMS-ben (és a Facebookon) tudnak szavazni az adásban feltett kérdésről, a tévétársaság pedig nyereményeket sorsol ki a szavazók között. A sorsolás ugyanakkor gyaníthatóan már a műsoridő lejárta előtt megtörténik, így az ezt követően szavazók már nem vesznek részt a játékban. A nézők azonban minderről nem kapnak semmilyen tájékoztatást, így a játék elhallgatott lezárását követően is a nyeremények reményében küldik SMS-eiket. A tévétársaság így vélhetően megtéveszti a szavazatokat küldő fogyasztókat - írták.

Az eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az ATV a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezzel a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított idő 3 hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. (MTI)

Az ATV reakciója:

A GVH tájékoztatásában tévesen szerepel, hogy a beérkező közönségszavazások kisorsolásáról a műsorvezető ne adna tájékoztatást a nézőknek. A nyereményjáték szabályait az ATV a saját honlapján közzétette, a szavazás, a sorsolás és a nyeremények kiosztása ezen szabályoknak megfelelően történik. A műsorvezető rendszeresen a műsor harmadik részében bemondja, hogy a sorsolás lezárásra kerül, szavazni még lehet a műsor befejezéséig, de a bejelentését követően beérkező szavazatok a sorsoláson nem vesznek részt. Bízunk benne, hogy a versenyfelügyeleti eljárás eredménye is megállapítja, hogy Magyarország egyik legnézettebb tájékoztató műsorának ez a szegmense is jogszerű.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo