Árak akár Budán

A fővároshoz hasonlóan a vidéki nagyvárosokban is az építési parcella vezeti az ingatlan-sikerlistát. S mivel a kereslet a beépíthető területek iránt folyamatos, az előrejelzések szerint legkevesebb az inflációval - míg a kiemelt területeken akár 4,4-5%-kal is - emelkedik idén az áruk.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Néhány helyen befektetésnek is megéri

Sajátos szegmensét alkotja a vidéki telekpiacnak a főváros, illetve a megyeszékhelyek közvetlen agglomerációja, melyek a zsúfolt városoknál még ma is vonzóbbak a sok zöldre, tisztább levegőre vágyó otthonteremtők körében. A keresettség irántuk hullámzóan ugyan, de ma is folyamatos, s kivételt ez alól csak azok a távolabbi kistelepülések képeznek, ahol a parcellázások ellenére nem épült ki a korszerű infrastruktúra, vagy a túlzsúfolt utak miatt mára nehezen megközelíthetők.

A telekvásárlás főbb szempontjai
Mielőtt a kiválasztott építési telek adásvételi szerződését bárki megkötné, érdemes számos szempontot mérlegelnie. Ilyen például a parcella mérete, fekvése, megközelíthetősége, tájolása, beépíthetősége, s nem utolsósorban övezeti besorolása.
A méret ugyan pénztárca függvénye, de fontos a beépíthetőség miatt. Ha a helyi szabályzat maximum 30%-ot enged meg (lakóövezetnél ez az általános), kisméretű telken nagyobb ház csak tetőtér-kialakítással építhető.
A másik jelentős tulajdonság a tájolás, ami, ha déli-keleti irányú, a jó adottság egyik feltétele máris adott, hiszen nemcsak széltől védett, de télen is elegendő napfény éri majd a felépítendő családi fészket. Amennyiben hegyoldali a beépítendő terület arra is ügyelni kell: ne legyen túl meredek dőlésű.
Fontos, hogy a telek megfelelő széles, jó megközelíthető és csendes legyen, vagyis a közelben ne működjön valamilyen zajos, esetleg egészségre ártalmas ipari vállalkozás, vagy sok járművet vonzó bevásárló egység.
Az elmúlt években felkerültek a listára újabb, az épülő új gyógyfürdők és autópályák menti települések is, s e beruházások nemcsak a spekulációs befektetők fantáziáját mozgatták meg, de az érintett nagy- és kisvárosok telektulajdonosaiét is. Az épülő autópálya-szakaszok nyomvonalába eső nagyobb városokban ugyanis érezhető az úthálózat-fejlesztések beruházásvonzó, s ennek folytán az ingatlanpiacra kiható árnövelő hatása. Jó példája ennek a budaörsi-törökbálinti-biatorbágyi terület, ahol az M7-M0-M1-es csomópont kiépítése jócskán felvitte a telek négyzetméterárakat.

Napjainkban hasonló figyelhető meg az M5-ös Szeged-Kiskunfélegyháza, vagy az M0-ás körgyűrű keleti, s északi szakasza menti településeken. Például a két éve elkezdődött keleti útvonal menti városokban - közte Maglódon, Pécelen, Ecseren - már a kezdeti előkészítő útépítési munkák feljebb, 50-200 forint/négyzetméterről 1000-2000 forint/négyzetméterre, vitték az útvonal menti, beépítetlen szántók árát. Bízva, az út menti kereskedelmi és egyéb létesítmény-építkezésekben.

Főváros környéki árak

A budapesti agglomerációban fekvő települések piacát nézve Budaörs, Budakeszi, Nagykovácsi és Solymár presztízshelyein többnyire hasonlóan magas áron leltek új gazdára a panorámás, jó adottságú telkek, mint a főváros budai oldalán. A közel húsz éve tartó állandó érdeklődés eredményeként ezeken a településeken napjainkra alig maradt üres, közműves házhely, s ha mégis piacra kerül egy-egy, igencsak borsos árat kérnek érte.

#page#

Budaörsön például a teljes közműves házhelyekért többnyire 15-28 ezer forint közötti négyzetméterárat kell letenni, de a kiemelt helyű, örökpanorámás, jó adottságúakért akár 50-60 ezer forint/négyzetméterárat is elkérnek. Biatorbágyon a belterületi, teljes közműves építési telkek ára átlag 15-16 ezer forint között mozog, de a frekventált Tópart utca, és Iharos környékén már 18-24 ezer forintos négyzetméterárral kell a vásárlóknak kalkulálni. Gödöllőn építési parcella kevés van a kínálatban, s ha ritkán mégis felbukkan egy-kettő, akkor a belvárosban 20-30 ezer, míg a külsőbb részeken 10-20 ezer forintos négyzetméteráron szinte azonnal gazdára talál. A külterületi szántók, zártkerti és üdülőövezeti területek ára 1000 és 5000 forint/négyzetméter között mozog. Veresegyházon több, 900-1400 négyzetméteres családi házas telek vár gazdára, négyzetméteráruk 6750 forintról indul, Telkiben pedig, a település kialakuló új részén, több 1000 négyzetméteres házhely van a kínálatban, 12 millió forintos áron.

A fővárosi agglomeráción túl

Szekszárd belvárosában többnyire csak bontandó házzal kínálnak házhelyet 20-25 ezer forintos négyzetméteráron, míg a kintebbi területeken 12-15 ezer, a város legszélén pedig 5-6 ezer forint/négyzetméter között mozog jelenlegi ár.

Az építési telkek árának
várható emelkedése (%-os változás a jelenlegi árakhoz képest)

Budapest: 4,4
Pest megye: 3,9
Nyugat-Magyarország: 3,3
Kelet-Magyarország: 1,8
Országos átlag: 3,5
forrás: GKI Rt.
Szegeden beépíthető terület a város belső magjában szintén nincs, de a külsőbb részeken több helyütt is talál az építkezni szándékozó. Például Szőregen (Szeged külső része) több 700-800 négyzetméteres, családi házas építési parcellát alakítanak ki: áruk áfa nélkül 4800 forint/négyzetméter. A Béke-telep szintén családi házas övezetében 6000-7000, míg a szentmihályi és gyálaréti városrészeken 3200 forint körül van az átlag telek négyzetméterár. A Szeged "rózsadombjának" nevezett Újszegeden ennél már jóval borsosabb árakkal kell számolni: a 600-800 négyzetméteres házhelyekért 18-20 millió forintot is elkérnek.

Győrben eladó belvárosi házhely csak ritkán akad, többnyire az is "régiházas", s amelynek bizony megkérik az árát: egy-egy hasonló, 600-700 négyzetméteresért le kell tenni akár 50-60 millió forintot is. Ennél olcsóbbak a beépíthető üres területek a város külsőbb részein. Például Révfalu családi házas övezetében a hasonló méretű közműves parcellák 15-20, Pinnyéden 1000 négyzetméteresek 13, míg Győr-Újbaráton az 1100-1200 négyzetméteres házhelyek 8-9 millió forint körüli áron cserélnek gazdát.

Debrecenben általában 20-25 ezer forint között mozog a házhelyek négyzetméterára, de a társasházi lakásberuházásra alkalmas területeké felmegy 30-35 ezer, a frekventált Nagyerdőn pedig akár 70-100 ezer forintra is.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo