Afrikába megy a magyar vetőmag

Együttműködési megállapodást kötött a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Ter-méktanács, valamint a Marokkói Vetőmag-előállítók Szövetsége.

Takács Géza elnök kifej-tette: az afrikai kontinens nagyon fontos együttműködési lehetőségeket nyithat az export-orientált ágazat hazai szereplői számára.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakma-közi Szervezet és Terméktanács elnöke Budapesten, Khalid Benslimane, a Marokkói Vető-mag-előállítók Szövetségének vezetője pedig Tromler Miklós nagykövet társaságában Magyarország rabati nagykövetségén írta alá a dokumentumot. Mint ebben lefektették: a két szervezet a jövőben szorosan együttműködik a vetőmagágazati általános információk cseré-jében, támogatják tagjaik közös kutatási kezdeményezéseit és azok eredményeinek alkalmazását a mezőgazdaság adott területén, elősegítik az információcserét a vetőmagágazathoz kapcsolódó gazdasági és tudományos eseményekről, valamint közös érdekekhez fűződő szakmai találkozókat szerveznek.

Takács Géza elnök elmondta: nagy jelentősége van a magyar-marokkói vetőmag együttműködés létrejöttének, hiszen a Vetőmag Szövetségnek ez az első formális kapcsolatfelvétele az észak-afrikai régióban. Nagy lehetőségek vannak a kutatásfejlesztési, vetőmag-előállítási és kereskedelmi kapcsolatok területén, amelyek kiaknázása közös érdek.

Hazánkban jelenleg több mint 900 vállalkozás és intézmény foglalkozik vetőmag nemesítés-sel és előállítással. Évente százezer hektár feletti területen dolgoznak azért a szakemberek, hogy 180-190 milliárd forint értékű minőségi vetőmagot állítsanak elő. Egy kisebb részét belföldön forgalmazzák, jelentős része viszont exportra kerül. Magyarország kiemelt exportőr a világpiacon, a világ élvonalába tartozik ezen a téren. Erős kutatásfejlesztés jellemzi a szektort, a folyamatos kihívásoknak megfelelően dolgoznak a szakemberek újabb fajták nemesítésén.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo