Adathiány akadályozza a vállalatokat

A megfelelő adatok elérhetősége és hozzáférhetősége kulcsfontosságú az épületek, az energiaelosztási rendszerek, valamint az iparvállalatok dekarbonizációs céljainak eléréséhez, mégis a cégek közel felének nem állnak rendelkezésére ezek az információk – derül ki egy friss nemzetközi jelentésből.

A 13 ország és hét iparág összesen 650 felsővezetőjével készített felmérésen alapuló Siemens-kutatás azt vizsgálta, hogy a digitalizáció, az adathasználat, valamint a technológiai innovációk adaptációja hogyan járul hozzá a vállalatok karbonlábnyomának csökkentéséhez, illetve hogyan térülnek meg ezek a fejlesztések mind fenntarthatósági, mind üzleti szempontból.

Komoly akadály az adathiány
Komoly akadály az adathiány
Fotó: Siemens

Fejlettebb digitalizáció, fenntarthatóbb infrastruktúra

A megkérdezettek 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagy lehetőségként tekint a digitalizációra vállalata termelékenységének, így versenyképességének növeléséhez. Emellett a válaszadók több mint fele (55 százalék) a CO2-kibocsátás-csökkentés és az erőforrás-hatékonyság területén is nagy potenciált lát benne. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a válaszadók 45 százaléka, aki nem látja ezt a potenciált, nem ismeri teljes mértékben a digitális megoldásokban rejlő, fenntarthatósági lehetőségeket; ezen a téren még információhiány áll fenn.

A felmérés arra is rámutatott, hogy mindössze a vállalatok 54 százaléka számít haladónak vagy fejlettnek az adatvezérelt működés terén, és 42 százalékuk még csak a korai fejlesztés szakaszában jár. Azaz hatalmas, kihasználatlan potenciál rejlik még ezen a területen.

A digitális üzleti platformok előnyeit már számos vállalat látja: a résztvevők a skálázhatóságot, az idő- és költséghatékonyságot, a gyorsabb implementációt, a megbízhatóságot és az interoperabilitást jelölték meg a legfontosabb lehetőségek között. Ugyanakkor a visszatartó tényezők között a válaszadók harmada említette az integráció komplexitását és költségeit, valamint a szakképzett munkaerő hiányát.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo