A Richter negyedik partnere Ukrajna

Fél évszázaddal ezelőtt jelent meg az ukrán piacon a Richter Gedeon Rt., ezt ünneplendő Kijevben sikerült a forrongó politikai események közepette is figyelmet érdemlő prezentációval előrukkolnia.

A magas vérnyomás megelőzése és gyógyítása című nemzeti program ukrajnai támogatása jelenleg sem minősül politikai cselekedetnek a Richter Gedeon Rt.-től, s talán erre is visszavezethető, hogy Kijevben szeptember 19-én szokatlanul sok újságíró gyűrűjében sikerült megünnepelni a magyar gyógyszergyár 50 éves jelenlétét a piacon. Történt ez akkor, amikor amúgy nem egyszerű az ukrán gazdasági életben jubileumot köszönteni, hiszen a kormányválság abszolút átpolitizál mindent. Az utca ember már januárra készül ugyanis, arra, hogy a parlamenthez kerül - jut vissza(?) - a tényleges hatalom. Meglehet, a napokban leváltott kormányfőnek,  Julia Tyimosenkonak és híveinek ismét állhat a zászló: korábbi pozícióikat visszaszerzhetik.

A Richter Rt. fél évszázada ugyan nem az ukrán piacra  vonult csak be, hanem az akkori Szovjetunió egészségügyi ellátásába kapcsolódott be. Ugyanakkor 1993 óta önállóan építi hálózatát a magyar cég, Bogsch Erik vezérigazgató Kijevben ki is fejtette: szükségszerűség volt különváltan a Medimpextől üzletelni, hogy pozícióikat megőrizhessék. Tény, azóta a regionális multinak számító független magyar gyógyszergyár a forgalom alapján a negyedik partnerének tekintheti Ukrajnát, Oroszország, az Egyesült Államok, Lengyelország piacán ad csak el több portékát.

#page#

A magyar nagyvállalatról szóló tájékoztatón az ukrán sajtó érdeklődését - bizonyára nem véletlenül - főként a nőgyógyászati jellegű szerek forgalmazása keltette fel. Illetve az, hogyan kíván a Richter Rt. bekapcsolódni azon ukrajnai egészségügyi programokba, amelyek a családtervezést segítik az országban. A válasz az otthonról is, vagy éppen Erdélyből is ismert richteres társadalmi szerepvállalást tartalmazza: egy modern cég tevékenységének természetes része, hogy "jó állampolgárként" cselekszik.

Tény, hogy az egy évtizede önálló ukrajnai képviselettel, orvoslátogató hálózattal rendelkező magyar tőzsdecég több mint száz fajta terméket forgalmaz keleti szomszédunk piacán. Sikerült az utóbbi évtizedben szinte a teljes gyártmánypalettát hatékony, ugyanakkor piacképes árú modern termékekre váltani. Az ukrán gyógyszerpiacon 2,3 százalék a részesedése, ezzel az első tíz vezető gyártó között van a Richter. Tavaly a 47 milliós országban lebonyolította forgalma csaknem 19 millió dollárt tett ki, s ez a megelőző évihez mérten 41 százalékos, azaz igen jelentős növekedést képviselt.

Bogsch Erik bejelentette: a közeljövőben speciális jellel látnak el gyógyszereket. Egy nyugati szabadalom alapján egy megvilágítási szisztéma nyomán láthatóvá válik a patikaszerről, hogy eredeti-e, vagy hamisítvány. A vezérigazgató egy újságírói kérdésre válaszolva közölte az iméntit, hozzátéve, hogy egyrészt Ukrajnában nagyon véletlenszerűen fordul elő a hamisítás, másrészt az ilyen cselekmények ellen fellépni mindenütt az államnak kell.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo